Tegnap azt hiszem életem legfélelmetesebb helyszínén jártam, illetve kúsztam. Minden meggyőződésem ellenére befizettem egy félnapos csoportos turista útra, aminek az a címe hogy Cu Chi Tunnels, mert úgy gondoltam hogy ide vezető nélkül úgysem fogok eljutni.
Cu Chi egy kisváros Saigon agglomerációjában, mondjuk olyasmi mint Dömsöd.
Nevezetessége, ami miatt ide hordják a turistákat, az az évtizedek során kiépített földalatti alagút rendszer, aminek fontos szerepe volt abban hogy az amerikaiak végül elvesztették a háborút.
Története röviden annyi hogy már a franciák alatt elkezdték fúrni ezeket az alagutakat, amik 2-8m mélységben különböző szinteken futnak. Ez nem egy szervezett stratégia volt, inkább úgy fejlődött mint az internet, mindenki fúrta a maga alagútját és egy idő után ebből összefüggő rendszer lett, 22 év alatt többszáz km hosszú. Állítólag több tízezer ember használta őket, a pár perc után amit lent töltöttem tisztelet minden egyes vietcongnak és civilnek aki itt élt.
Mostanra skanzen-szerű látványosság lett, de semmi baj vele, érdekesen és részletesen elmagyaráznak mindent amit csak tudni lehet a földalatti hadviselésről.
Megtudtuk, hogy az alagutak építése során rengeteg leleményes megoldást alkalmaztak: a főzőcskézéshez külön füst elvezetés volt hogy máshol jöjjön ki mint ahol valójában főznek, a behatolók ellen csapdákat építettek: pl. titkos aknákat amikbe belezuhant aki nem ismerte az alagutak térképét. Az amerikai felderítő kutyáknak (német juhász) csilit meg borsot szórtak az orra alá a lejáratokhoz és megoldották még az esővíz elvezetését is. Egyszóval mindenre gondoltak amire csak lehetett, hosszú távra rendezkedtek be, am mint utóbb kiderült nem is volt hiába. Az amerikaik állítólag csak hosszú idő után jöttek rá, hogy a főhadiszállásukat pont a már meglévő alagútrendszer fölé telepítették, és még ekkor is hiába próbálták bevenni minden eszközzel, sosem sikerült nekik.
Az idegenvezetés egy gyönyörű erdőben zajlott, helyenként kissé abszurd, életnagyságú vietecong-egyenruhás kirakatbabák illusztrálták a háborút. Egy helyen leültettek egy nádfedeles "osztáyteremben" és vetítettek egy dokumentum filmet, majd a vezetőnk hosszú pálcával magyarázott a térkép előtt.
Volt egy amerikai tank is, ami azóta ott állt ahol elejtették egy aknával, furcsa módon még mindig erős gépolaj szaga volt, pedig már ette a rozsda.
Séta közben megmutatták a különböző titkos füstkivezetőket meg a csapdákat, amikre ha valaki rálép, a csapóajtón lezuhan egy gödörbe, ott pedig kihegyezett bambuszrudak várják. Furcsa volt sétálni a békés erdőben, és közben látni, milyen elképesztően sűrű csapda és alagút hálózatot kellett kivájniuk a vietnámiaknak a puszta túlélésért, egy technikailag sokkal fejlettebb ellenséggel szemben.
Az út legdurvább része viszont az volt, amikor néhányan kipróbáltuk az egyik alagutat. Ez egy eredeti darab volt, egyike a felszínhez legközelebb fekvőknek, állítólag régebben több és mélyebben fekvő alagutakat is megmutattak, de volt amelyikről kiderült hogy túl meredek és nem minden turista képes visszamászni.
A vezető előre szólt, hogy aki ezt nem próbálja ki, az teljesen feleslegesen jött el, fogalma sem lesz róla mit jelent valójában az alagút rendszer. Ehhez képest alig volt néhány vállalkozó, pedig igaza volt, utólag azt éreztem hogy nemcsak a túra, de egész életem legfélelmetesebb élménye lett a földalatti csúszó-mászás.
A mutatvány abból állt hogy az ember lesűllyesztette magát egy kb. félméter ármerőjű lyukon, aztán amikor leért a lába, onnantól már csak térdre ereszkedve tudta folytatni az utat. A felszínen nevetségesen rövidnek tűnő 6-7 méteres távolság ami a két lejárat között volt, elviselhetetlenül hosszúnak tűnt. El kell mondanom, hogy semmilyen fóbiám nincs, sosem féltem a sötétben, liftben, kilátóban, vízalatt, stb.
Itt viszont, miután megtettem az első pár lépést négykézláb és az utolsó foton is elrepült a szemem elől, valami elemi rémület jött rám, komoly fizikai pánik tünetekkel. Úgy elkezdett dobogni a szivem, hogy azt hittem mindjart elájulok, valószínűleg minden öszeállt ahhoz hogy a testem úgy érezze, nem akar itt lenni. Vaksötét, fülledt, állott levegő, a kezem alatt avar, a hátamat súrolja föld, és előttem mögöttem egy-egy ember az alagútban. Testhelyzetet nem lehet váltani, úgy érzem azonnal elfogy az utosó csepp oxigén, és az előttem mászó ausztrál néni, aki nem volt éppen sovány, biztos hogy mindjárt beszorul.
Hiába mantráztam magamban hogy a vietcongok éveket húztak le ezekben az alagutakban, semmi bajom nem lesz, van levegő csak kicsit kevés, a testem nem akart megnyugodni, a szívverésem tovább gyorsult, kivert a víz, csak arra tudtam gondolni hogy azonnal visszaküldöm a mögöttem jövőt és kimenekülök, nem bírok ki itt még egy percet.
Félelmemben kétszter vagy háromszor is beleütköztem a néni seggébe, nyilván így próbáltam gyorsabban kihajtani az alagútból.
Akkor kezdtem kicsit lenyudogni, amikor előrébb valaki azt kiabalta hogy már lát egy kis fényt. Najó, akkor mégis életben maradok, és mikor izzadságtól csatakosan kimásztam végre, tényleg hihetetlen volt, de alig jöttünk néhány métert a szonszéd fától idáig. Körbenéztem, és mászótársaimról is folyt a víz, lehet hogy mindenki ugyanazon a horroron ment keresztül mint én?
Multkor azt irtam hogy Hanoi utan Saigon nem nagy szam, ezt most unnepelyesen visszavonom. Egyebkent holnap tenyleg nagy nemzeti unnep lesz, Saigon elestenek 35. evfordulojat unneplik, ahogy elnezem eleg nagy csinnadrattaval. 1975 aprilis 30-an torte at valamelyik palota kapujat egy eszaki tank, es kialtotta ki a hatalomatvetelt, az akkor mar joideje ketteszakadt iranyitasu orszagban. Ettol kezdve hivjak Saigont Ho Chi Minh Citynek, vagy HCMC-nek, amugy pedig a hetkoznapokban senkitol nem hallottam mast mint Saigon. Ez az evfordulo is csak annyira hagyott nyomot az emberek lelkeben mint barmelyik masik alkalom egy hosszu hetvegere: hala Ho Chi Minh-nek, vegre el lehet kicsit utazni a tengerhez.
Jo, biztos vannak hardcore rajongok, akik sirva unneplik a vezer gyozelmet, de a sarlo-kalapacsos selyem zaszlok amik a foutakat diszitik, enyhen szolva is nevetsegesek a kokapitalista varosban. Amiota betettem a laban Vietnamba, nem tudom felfogni, mire jo ez a babszinhaz. Ebben az orszagban nyoma sincs a kelet-europabol ismert meggyotort poszt-szocialista hangulatnak, a hivatalnokok kedvesek, a body shop-ban kis furdoszoba van berendezve ahol az ember mindent kiprobalhat, es egyaltalan, az epiteszeti tulkapasokon (foleg eszakon) es a zaszlokon, szobrokon es egyeb relikviakon kivul semmi jele hogy itt valaha is szocializmus mukodott volna.
Eszakhoz kepest Saigonban meginkabb ugy tunik, mintha feloltottek volna ugyan a voros ruhat, de csak viccbol, mintha azt mondanak, najo legyen most nektek is kicsit jo, eljatszuk az eloadast, de azert nem kell ezt annyira komolyan venni. Egyebkent meg a vietnami tortenelemnel nincs abszurdabb darab, az amerikaiakrol mindenki ugyanazt gondolja, fuggetlenul attol hogy deli vagy eszaki, Ho Chi Minht pedig mindenki egyarant tiszteli, es kozben megis hosszu evekre kette szakadt az orszag es harcolt az eszaki voros a deli "amcsi" ellen, aztan mintha csak elfujtak volna az egeszet, szepen mindenki visszatert a tradicionalis eletehez, amin semmit sem valtoztatott par evtizednyi szocializmus. Az abszurd drama csucspontja valoszinuleg akkor kovetkezett be amikor a 2. vhb vegen az amerikai megszallok nem birtak a totalis kaosszal, es az egyebkent hadifogoly japan katonakat iktattak be rendfentartonak, mert masban mar nem tudtak megbizni.
Najo nem okoskodok tovabb, amugy is a lonely planetben olvastam az egeszet, de ez azert vicces.
A jelenkori tortenelem egyik legnagyobb talanya viszont, hogy miert van vietnamban betiltva a facebook, mikozben a youtube es barmilyen szextartalom gond nelkul johet?
A mai utolso politikus megnyilvanulasom pedig legyen egy link, ezt a letoltheto konyvet allitolag cenzuraztak es minden peldanyat bevontak az usa-ban, ugyhogy marcsak ezert is izgalmas a konspiraciok kedveloinek:
Na szoval visszaterve a mindennapokra, tovabbra is az egyik fo attrakciom a motorozas, illetve a motoros taxi. Szinte minden sarkon lehet veluk talalkozni, es attol fuggoen hogy mennyire surgos a menet, kulonbozo eletkoru soforoket lehet valasztani. Az otven folottiek nemigen szaguldoznak, ugyhogy ha siet az ember akkor erdemes inkabb a 30 koruliekkel probalkozni, naluk viszont az allando hirtelen fekezesek es esz nelkul bevallalt keresztezodesek kinozzak meg az idegrendszert. A bukosisak amit maguknal hordanak asszem meg sosem volt jo ram, eleg nevetsegesen billeghet a fejem tetejen de azert minden alkalommal felveszem.
A szajvedo textilmaszkot, amit rengeteg helyen arulnak szinten egyre gyakrabban hordom, de az atlag motoros viselet Saigonban ennel sokkal kifinomultabb. Van egyreszt az elkepesztoen szines bukosisak valasztek, ezek mind haszontalan darabok baleset eseten, de jol neznek ki amikor szinben passzolnak a motorhoz vagy a ruhahoz. A masik leggyakoribb viselet a karkozepig ero kicsit csillamlo, testszinu nejlon kesztyu, es a hasonlo combkozepig ero harisnya, amibe beturik a nadragot. Ezek mind a napsutes es a por ellen vedik a feher kacsokat es labakat es erre azert is nagy szukseg van, mert azsiaban sajnos meg mindig eletbevagoan fontos a borszin. Nem is rasszizmus ez, inkabb elitizmus, ha feher a borod akkor nem dolgozol a napon, vagyis gazdag vagy. Ebbol kifolyolag szinte nem volt olyan reklam fenyelesem vietnamban (es malajziaban), amikor ne kelett volna valakinek eroteljesen kilugozni a boret, mert az ugyfel szerint a sotet bor tulsagosan "videki".
De a reklamok helyett vissza a motorra, az ergonomia csucsa az a kulonleges fazonu bluz, amit rengeteg non lehet latni, es az a lenyege hogy egy darabba otvozi a kesztyut, a bluzt es a maszkot. Ezt nem is probalom leirni, inkabb majd fotot rola, most csak annyit hogy egy kulonleges szabasu darab, hosszitott gumis ujjakkal amik a kezfejen rogzitik az anyagot es tepozaras "szajkosar" a nyak folott, ami a szmogtol ved. Ja es altalaban idetlen mintakkal van diszitve, rozsaszin korondokban allo kisbirkak, vagy kiskutyak.
A saigoni divat -vagy inkabb antidivat- a motorozason tul is erdekes. Mar korabban is irtam hogy vietnam sok szempontbol idoutazos elmeny, a ruhauzletek ebben elenjarnak. A belvaros dragabb utcaiban persze itt is megvannak a szokasos vilagmarkak csillogo kirakatai, de oszinten szolva nem tudom ki az aki itt, a hamisitas fellegvaraban kifizet egy vagyont hogy hamis LV helyett igazival csinaljon magabol hirdeto oszlopot....
Egy vietnami "divatszakerto" blogjan egyebkent azt olvastam, hogy delkelet-azsian belul a koreai hamisitvanyoknak van a legjobb hire, allitolag azok a legjobb minoseguek, ezert o a vietnami darabokat nem igazan ajanlja.
De a lenyeg, hogy Saigon belvarosaban viragzik a szabaszat, es erre mar az utikonyv is felhivja a figyelmet. Vannak a hivatalos szabok, akiknek az uzletere ez ki is van irva, es amikor egybe betevedtem es nezegettem az anyagokat akkor az a szurrealis jelenet fogadott, hogy megerkezik nyugati pasi es felprobaltatja a meretre szabott csupa-masnis fekete miniruhat a vele tarto ladyboy-al, akinek akkora bajsza es vadlija es mely fekvesu hangja volt, hogy semmi ketseget nem hagyott maga utan. Persze semmi bajom ezzel, csak nem amig az uzletben voltak, keptelen voltam az anyagokra koncentralni.
De visszaterve a ruhakra, a szabokon kivul, akik hozott minta utan parezer forintert barmit megvarrnak, es nemelyikuk buszken allitja hogy minden anyagot angliabol hozat, ott vannak a kis butikok, ahol valamilyen idotlen divatot kovetnek a varronok. Kezd kialakulni bennem ennek a sajatos saigoni stilusnak a kepe, ami mindenkeppen csinos, de valahogy ugy hogy kozben odivatu, konzervativ, kicsit az 50es eveket idezi. Raadasul a csinossagot a nok tobbsege valahogy tagan ertelmezi, es a szukdereku ruhacska melle siman fehuz egy testszinu zoknit a vietnami papucsba.
A legszorakoztatobb az, hogy minden butikban azonnal felajanljak hogy felar nelkul meretre alakitanak mindent, de vannak uzletek ahol emellett nejlonba burkolt katalogusokat is nyitogatnak, es kozben allitjak hogy pontosan azokat a modelleket tudjak megvarrni, csak valasszak ki egyet. De kozben a katalogus ugy nez ki, mintha kb a masodik vilaghaboru utan nemsokkal erkezett volna postan. Es az egesz nemcsak hogy vicces es idoutazos, de kozben praktikus es kreativ, es fajo szivvel gondolok ra hogy valaha pesten is igy zajlott az oltozkodes, es mostanra a nok tobbsege mangok es zarak egyenruhaira vannak karhoztatva, mikozben Saigonban fele annyiert barmilyen ruhat boldogan megvarrnanak nekik meretre.
A masik allando elfoglaltsagom a fura etelek kostolgatasa, az eszaki pho (főr) leves aradat utan a saigoni valasztek lenyugozo. Az egyik legutobbi felfedezesem egy olyan etterem volt, ahova eloszor eszembe sem jutott volna belepni, annyira elegansnak tunt a frangipanikkal teli udvar (ez a legszebb azsiai fa), es a nagy fa asztalok korben. A ketemeletetes villa aminek kis medence volt a kozepen aztan annyira kivancsiva tett, hogy nem birtam ki es besomfordaltam, felmentem a lepcson, es fura modon senki nem allitott meg a tomerdek szemelyzetbol. A fantasztikus haz felso szintjen terasz, amirol akar Evita Peron is beszelhetne, lent pedig pincerek sokasaga forgolodik, nehany kozuluk a belso tavacskaba hulott leveleket halassza.
Vegul aztan kinyitottam egy etlapot, es hihetetlen, de a kave pont annyiba kerult, mint barmelyik sarki neninel. Hat akkor gondoltam eszem itt valamit aztan az etlap nezegetse helyett vegig mentem a belso kert ket oldalan felallitott asztalok elott, ahol ugy keszultek az etelek, mintha mindenki sajat portekajat arulna. Minden asztalnal ult egy lany, es a pincer elmagyarazta hogy hol milyen etelek vannak. Volt egy vega asztal, ahol kivalsztottam valami tekercset ami papir vekony tesztaba csomagolt mindenfele zoldseg volt, mire a pincer jo alaposan megnyomogatta a mutatoujjaval a kis tekercsket, hogy akkor ezek jok lesznek-e. Hanyinger kezdett kerulgetni, es csak nagyon nagy onuralom aran nem szoltam ra hogy NE TAPICSKOLD MAR A KAJAMAT! Azzal probaltam nyugtatni magam, hogy eddig is biztosan minden etelemet vegigtapogatta valaki, es megsem lett bajom, errefele ez teljesen normalis, meg nem lettek egeszen behulyitve a mikrobas reklamok altal. Kozben sajnos allandoan bevillantak a szemem elott az utcan gatlastalanul orrukat turo emberek kepei, de vegul urra lettem a hanyingeren, es 3bol 2 tekercset legyurtem (amugy finom volt, asszem).
Az egeszben meg az volt a legviccesebb, hogy az etterem a Pasteur utcaban volt, lehet hogy ez mentett meg barmilyen fertozestol, mert megnyugtatok mindenkit, semmi bajom nem lett. Ha pedig nem Pasteur szelleme akkor talan a mindenben hasznalt chili az ami fertotlenitett?
Azert megint igazolva lattam a tetelt, azsiaban soha ne egyel elegans etteremben, ha valami tiszta, akkor az az utcan szemed elott keszitett kaja.
Imádtam gyerekkoromban azt a szót hogy Saigon, az elképzelhetetlen távol-kelet szinonímája volt és ha akkor valaki ide röppentett volna valószínűleg nem is csalódom. Még mostanra is maradt itt valami ázsia fogyatkozó egzotikumából, bár Hanoi után nem olyan ütős az összkép. Az északi motoros őrülehez képest több az autó, a közlekedési lámpa, kevesebb a pizsamás néni, vállán botot cipelő árust egyet sem láttam, és nem olyan általános a földön ücsörgés sem.
(Ha valakinek van 8-10 éves gyereke az feltétlenül hozza el vietnámba mert 10 év múlva lehet hogy mindent letarol a fejlődés. Legalábbis a két város közötti különbségből ez látszik, a biznisz ami főleg Saigonban pörög már sokat levett a helyi színekből.)
A jólétnek persze vannak jó oldalai is, az utcák tisztábbak, a házak csinosabbak és az enyészet kevésbé borít be mindent, több helyen lehet normális ételeket enni amikben nincs malacfül vagy kutyaszív. Az építészet szerencsére őrzi a múltat, nem burjánzottak el a felhőkarcolók mint KL-ben, a kis sikátorok, teraszok és a 2-3 emeletes francia stílusú házak miatt hangulatos az egesz város. Mar a repülőből is látszik hogy a sok alacsony szines doboz mennyire egységes felülete Saigonnak.
A gazda(g)ság másik velejárója hogy a sok fáradt üzletember, aki egesz héten itt hajszolja magát, pénteken szeretne kikapcsolódni, így komoly iparág épült a szórakoztatásukra. A piroslámpás negyed Amszterdammal vetekszik szervezettségben és "tisztaságban". Az utca amiről csütörtökön még azt hittem hogy sima éttermes, pénteken átváltozott nyüzsgő forgataggá és kiderült hogy az éttermek kisebbségben vannak a "club"-ok, "launge"-ok között, amik addig fel sem tüntek amíg nem voltak tele lányokkal.
A legtöbb klub szépen ki van világítva, dekorálva, tényleg inkább hangulatos bároknak tűnnek a holland szolgáltató helyekhez képest amikben a nők pőrén ki vannak téve az ablakba. A címben szereplő kivételes helyen kívül szinte mindegyik klub neve és kinézete is rettentő diszkrét volt, a lányok selyemruhákban ücsörögtek puffokon, vagy áldogáltak a bejáratok mögött. És ami a legelképesztőbb, hogy minden háznak saját színkódja van. Az adott bárban minden lány azonos színűselyembe van csomagolva, volt csupa piros, csupa zöld, vagy fehér csapat, nem tudom mi a pontos célja ennek, talan a változatosság vagy a márka-tudatosítás...Vagy a japán üzletemberek fejlett vizualitása kivánja meg ezt a rendszert? Az amúgy is fiatal lányok ezekben az egyenruhákban még ártatlanabbnak tűnnek, és inkább szalagavatós csoportoknak nézném őket mint kurváknak. Néha csapatban átvágtak az utcán, volt például hogy 3-4 koreai férfi körül 10-15 fehér egyeruhás lány tipegett egyik klubból a másikba.
Egy barátságos pincért faggattam kicsit és ő azt állította hogy azert van ilyen sok lány, hogy a férfi tudjon választani, és amelyik lány szerencsés az megtetszik valakinek. Ok, ezt még én is vágom, de hogy lehet hogy közben ott áll a sarkon a rendőr, és semmit nem szól? Hát mert ez csak masszázs meg karaoke, mondta nevetve, a rendőr nem szólhat semmit. Ő egyébként a szomszéd étterem beterelőembere, és amióta leültem, egyfolytában bámult és kedvesen mosolygott. Kicsit beszélgettem vele a negyedről de aztán a beszélgetés kezdett kinossá válni, mert egyrészt alig tudott angolul, másrészt mindenáron segíteni akart hogy én is szórakozzak. Nem teljesen értettem hogy hogyan képzeli a segítséget és próbáltam megértetni vele hogy nekem ennyi a szórakozás, itt nézelődök. Ez egyébként szinte forradalmi tettnek tűnt, (ebben az utcában valószínúleg én voltam az első nő aki leült egy pohár borral, ráadáasul egyedül) ezt abból gondolom hogy egész sokan bamultak meg értetlenül és az étterem tulaja sem volt túl barátságos. Nem baj, kitartottam egy darabig üres pohárral is.
Az utcán természetesen csak hímcsapatok bóklásztak, a fehérbőrű szexturistákkal kölcsönösen viszolyogva bámultuk egymást, ők nem értették mit keresek itt, valószínüleg kínosan bezavartam az álomvilág képébe, ahol az alárendelt ázsiai nő minden kívánságukat teljesíti. Volt aki látványosan utálkozva méregetet vagy egyenesen kiröhögött. Mi a fenét akarok itt egyáltalán, menjek vissza az emancipált k europába, gondolták (gondolom). Szerencsére a koreai és a japán kuncsaftok voltak többségben, ők valahogy természetesebben viselkednek, talán nem érzik kínosan magukat mert régebbiek a hagyományaik ezen a teren.
Az egyik legviccesebb figura, a szomszédos "Japanese Lounge" főcincérje volt, aki egész este fontoskodva sietett fel alá az utcában, rózsaszín ingben, fényes cipőben, kopaszra borotvált fejjel. Kivételesen magas volt vietnami viszonylatban, gyanúsan szívogatta az orrát és mindig volt valami sűrgős dolga. Amikor egy hosszú fekete autóbol kiszállt az öreg japán két-három kisérővel, a rózsaszín inges hátrálva hajbókolt előtte és közben úgy tapsikolt valami láthatatlan személyzetnek mintha a király hoppmestere volna.
A lányok egyébként egész ázsiában itt a leggyönyörűbbek, fantasztikus arcokat látok lépten nyomon és mindenki kecses mint egy virágszál. (De persze bármennyire vidámnak tűntek az éjszaka, nem volt azért olyan kellemes elképzelni milyen a sok kis szépségnek az 50plusszos japán pénzembereket szórakoztatni...)
Holnap még megyek egy kört nappal is a városban, aztán viszlát Budapesten!
Még néhány adat a túráról: 3 hét alatt kb 2000 km-t tettünk meg, ez arra volt elég hogy a Hanoi fölötti országrészen tegyünk egy kört. Hanoit elhagyva észak felé indultunk, az volt a terv hogy felmegyünk egészen a kínai határhoz (Lao Cai), aztán kicsit nyugatnak tartva vissza dél felé, aztán a tengerpartot (Halong Bayt) érintve érkezünk vissza a keleti parton. A Hanoit körbevevő falvak és városok után egyre magasabb hegyek következtek, az átlagsebességünk a hegyi utakon kb 20 kilométer lehetett, ezért a napi 100-150 km lett a reális célkitűzés. Általában próbáltuk kerülni a nagyon forgalmas főutakat, mert a motoron ülven nem olyan élvezetes a teherautók felvert porában fuldokolni. Olyat is láttam, hogy egy kanyarodó teherautóról jó nagy adag víz (?) löttyent a mögötte haladó motoros nyakába, ez elég írtózatos látvány volt, főleg mert valami azt súgta nem színtiszta forrásvizet szállítanak a platón...
Nagyon gázos útszakasz nem volt sok, Hanoi 50km-es körzetében vannak ilyen teherautós poros főutak, de volt egy egész normális autópálya is amikor délfelől közelítettük meg. Amikor észak-nyugaton mentünk Dien Bien Phu felé, akkor is közeledve a városhoz egyre romlott a helyzet, rengeteg teherautó jött (aszfalt viszont nem volt mindenhol), viszont amikor lekanyarodtunk kelet felé, hirtelen mesevilággá változott a táj, megszűnt a forgalom, óránként 2-3 motoros jött szembe, annál több ökör, kiskacsa, malac család... Az északi határ felé közeledve a sokszor hiányos, vagy éppen építés alatt álló útat egyszercsak felváltotta egy 4 sávos autópálya, középen rendes elválasztó résszel. Érthetetlen volt a hirtelen váltás mert a forgalom itt kissebb volt mint általában, és ugyanúgy ökrök bandukoltak a pályán, viszont egy idő után leesett, hogy biztos a Kínaiak felé demonstrálnak a határ körüli pár kilométeres autópályával. A határ egyébként annyira semmitmondó, hogy majdnem áthajtottunk rajta anélkül hogy észrevennénk. Szerencsére hátranéztünk a nagy üvöltözésre, amikor kiderült hogy nekünk szól és a határőr magából kikelve hadonászik hogy forduljunk meg. Szóval ez a kínai határ, egy bódé egy shopping mall és egy híd tövében Lao Cai közepén (feledhető város, a könyv is csak annyit ír róla hogy virágzik a csempészet).
Egy másik északi állomásunk Sapa volt, ami egy kiránduló túrista központ, és azért is kiváncsiak voltunk mert ott van a tövében az ország legmagasabb pontja, egy 3500 méteres csúcs. Maga a falu is 2500m körül van, és amig ott voltunk végig köd borította. A hely annyiból jó, hogy a rizsföldeken átgázolva, kis ösvényeken keresztül be lehet járni a szomszédos törzsek falvait, viszont Sapa maga egy rettentő idegesítő képződmény. Egészen gyarmati hangulatot áraszt, kb úgy kell elképzelni mintha egy svájci síparadicsom lenne, csak svájcban a helyiek gazdagabbak mint a legtöbb turista, így az ember nem érzi kényelmetlenül magát, és nem botlik percenként kéregető falubeliekbe. Nem értettük miért kellett ilyen luxus szállodákat felhúzni ide, ha egyszer ez egy kiránduló központ (persze azt azért bírtuk hogy frissen sült meleg bagettet lehetett reggelizni). Végig amíg ott voltunk, azt éreztük hogy ízléstelen és felesleges ezt a jólétet a helyi, mezítlábas falubeliek szájába tolni, és hogy meg is van az eredménye, minden más falunál többen próbáltak itt eladni valamit, pénzt kunyerálni, vagy egyszerűen dúsgazdak külföldinek nézni. Az egyik "resort" állítólag még saját, gyarmai stílusú vonatot is üzemeltet, hogy vendégeit Hanoiból ideszállítsa. A csúcs megmászása egyébként elmaradt mert kiderült hogy ez 2 napos túra, és se hálózsákunk se kedvünk nem volt a ködben 2 napig mászni.
Sapatól dél-kelet felé mentünk, a téglaházak helyén errefelé inkább nád és faházak állnak, az utakon népviseletbe öltözött "farmerek", hat-hét éves ökörpásztor gyerekek....Az út legszebb része valahol erre felé volt, a hegyek, folyók és tájba símuló kis települések között folyamatosan ámuldoztunk a gyönyörűségtől. Tökéletes nyugalom és többszáz éves időutazás. Errefelé sok olyan népcsoport él, akik nem vietnámiak, teljesen más nyelvet beszélnek és olyan törzsi neveik vannak mint Hmong, Flower Hmong, Black Hmong, stb. Ők általában egymás nyelvét sem értik, és mindenkinek megvan a maga népviselete. A kedvencem az a törzs volt, amelyik nagy piros kendőt tornyoz a fejére az egyébként szinte teljesen fekete ruhájához. Mezítláb, fekete bőr-lábszárvédőben manószerűen menetelnek és nádputtonyokkal a hátukon hordják a mindenféle terményeiket.
A nyelvi korlátot mi magunk főleg az élelem beszerzésénél éreztük. (A nagyobb városok hoteleiben azért néha tudtak angolul, az egyikben például az összes alkalmazott egy tanárhoz járhatott, mert ahányszor a pulthoz mentunk vigyázba vágták magukat és mosolyogva kérdezték: "Can you help me?")
A vidéki, út menti kis "éttermekben" viszont soha senki nem beszélt egy szót sem, mi pedig Főr levest, amiről tudtuk hogy mi, nem akartunk napi egynél többször enni, sőt. Átlagos ázsia noodle leves, különboző húsokkal lehet kérni, zöld leveleket is dobálnak bele, semmi különös. Egyik reggel tankolás után beültünk egy út menti bodegába, (ami azért is volt szimpatikus, mert a szomszédban fahéjat szárítottak az udvaron és az egész környéket beborította az illat) és elhatároztuk hogy megpróbáljuk rávenni őket egy rántottára. Kinéztük a tojást az útikönyv szótárából, de mivel a vietnámi nyelv lényege a hangsúly, nem sikerült megértetnünk magunkat. A néni talán nem is tudott olvasni mert a könyvben mutogatva a szót is csak a fejét ingatta. Ezek után becsalogattam a konyha mögötti ólba (az éttermek mögött általában van egy kis ól malacokkal, csirkékkel) de mivel az állatok össze vissza voltak keveredve, hiába probáltam a csirkére mutogatni, a néni odament a fagyasztóhoz és elóhúzott egy disznólábat. A csirke-fenék-tojás mutogatás activitije is megbukott, az ólból kifelé menet viszont egy leláncolt kutya még jól meg is akart harapni. Szerencsére a török bugyogóm olyan bő volt hogy elszámította magát, így csak az anyagot tépte el fenéktől combközépig. Aztán eszembe jutott a rajzolás, és heuréka, a néni előhúzott egy nagy kosár tojást és kérdezte hányat kérünk. Negyed óra múlva kijött a konyhából, de rémulten láttuk hogy a tojások ugyanugy néznek ki mint mikor elvitte őket. Most be kell nyomnunk 8 főttojást, úgy ahogy vannak, sóval, borssal és citrommal, ezeket hozta még mellé (kenyér és vaj ezen a vidéken nem létezik). Legyűrtünk néhányat, kozben a néni leült mellém, megragadta a szakadt lábamat és az ölébe rántotta, mutogatott hogy én csak egyek, ő addig megvarrja. És tényleg, rettentő ügyes technikával 2 perc alatt eltüntette a szakadást. Mielőtt elváltunk még teletömte a táskánkat mandarinnal, jól megpuszilgatott, megszorongatott és mutogatott valamit (Vince szerint azt hogy selymes a bőröm és jól nézek ki.)
Az egyébként végig elkisért minket az út során, hogy a helyiek szemében rettentő érdekes jelenség vagyunk. Az út mellett kószáló gyerekek kivétel nélkül mindig kiabálva, integetve fogadták a motorunkat, egy idő után úgy éreztük magunkat mintha politikusok lennénk a felvonulási téren, egész nap gyerekeknek kell integetnünk. A motorozásnál még durvább gyalog sétálni a vidéki falvakban-városokban, szinte mindenki hello-zik, megkérdezi honnan jöttünk, ha éppen tud ennyit angolul. A gyerekek sokszor hozzánk szegődtek, néha egész bandákban, vagy a motor körül gyűltek össze, de sosem hagytak minket figyelmen kívül. A kedvencem az a két kislány volt, akik a közértben követett mindenfelé egy nagyobb bevásárlás alatt, bármit néztem a sorok közt, ők is nagy gondossággal elkezdték az árut vizsgáni. Egy idő után már csak szórakozásból vittem mindenféle polcokhoz őket, de nem lankadtak, ugyanúgy érdekelte őket a gyertya mint a napkrém vagy a gumicukor, de mindig tartották a 2 méter távolságot, meg az illúziót hogy ők csak épp erre járnak. Közben probáltak előszedni minden angol dalt amit csak ismertek, többször elénekelték a hepibörzdéjt meg néhány télapós számot, de persze csak maguknak.
Get the flash player here: http://www.adobe.com/flashplayer
Amikor az út elején megérkeztünk Hanoiba, úgy döntöttünk hogy majd a végén nézzük meg alaposabban, és másnap elindultunk északi, hegyvidéki körutunkra a Minszkel. Azt terveztük hogy felmegyünk egészen a kínai határig, aztán lejövünk Hanoitól délre és a tengerpartot érintve visszatérünk.
Hanoit elhagyva egyre erősödött az az érzésem hogy valami teljesen abszurd vidéken járunk. Az történt ugyanis, hogy hiába hagytuk el a várost, az épületek megmaradtak pont ugyanolyan klasszicista, néha art deco stílusúnak is mint Hanoiban, csak éppen itt parasztházak voltak, ökrök, csirkék kaparásztak az oldalukban.
Úgy tűnt, bárki bárhol építkezik, ugyanebben a "gyarmati" stílusban húzza fel a házát. Első napom a motoron folyamatos ámuldozásban telt, hiába változott át a városi környezet mezőgazdasági vidékké, a rizsföldek, erdők között ugyanolyan kétemeletes teraszos, ballusztrádos villák álltak mint Hanoiban, mintha a francia tábornokok itthagyott nyaralói lennének. Ugyanakkor az udvarok tele malacokkal, csirkékkel, ökrökkel, az éppen napon száradó terményekkel.
Nem tudom hogy valami központi rendelet van-e erre, vagy egyszerúen annyira tetszik nekik ez a stílus hogy eszükben sincs változtatni, de bárhol bárki építkezett az ugyanígy nézett ki. Az egy főre jutó ballusztrád biztos hogy a világon itt a legmagasabb. Néhány napig pusztán a házak és a táj szürrealitása annyira lefoglalt, hogy egyfolytában ezeket fotóztam, hihetetlen volt látni hogy a földműves parasztok ilyen villákat építenek maguknak. A másik érthetetlen szokásuk, hogy amikor kész a ház, szépen lefestik a frontját (néha egészen idegtépő szinekre) viszont a két oldal legtobbszor festetlelnül marad. Ettől méginkább díszletszerűvé válik az egész, mintha nem lenne elég hogy egy ökör alszik a villa teraszán és hogy a földműves lányok napernyőkkel, válligérő kesztyűkben és szűk farmerben járnak kapálni.
Ja és a kis palotákra szinte mindig ráírják az építés évszámát, néha a kezdet és a befejezés időpontja, hónapra pontosan látható. Érdekes hogy senkinek nem jutott eszébe a szocialista pártban, hogy kissé abszurd a vörös, csillagos zászló a gyarmati stílusú villaházakon, de a vietnámi észak szinte egyöntetűen így épitkezett az elmúlt évtizedekben.
Talán az is lehet az egesznek az oka, hogy a 30-as évek-től a 70-esig szinte folyamatosan hadban álltak valakivel, így kimaradt néhány korszak....nem tudom.
(Valami hasonló lehet a popzenével is, mert ennyi Moden Talkingot mint itt nem hallottam 9 éves korom óta.)
Azt még tudni kell, hogy az ország lakosságának 70%-a földműves, így egyhónapos túránk felért egy mezőgazdasági ismeretek kurzussal, városi gyerekként rettentően élveztem hogy életemben először látok kethónapos kismalacokat rohangálni, kézzel cséplést, aratást, rizst kalászon, kávét bokron, stb, stb... (a kávét egyébként csak egy idő után ismertünk fel mert kis piros édes bogyók, érthetetlenül nagy maggal a közepükön és egyáltalán nincs kávéízük.)
"Ho apó" iránti személyi kultusz bamulatosan tartja magát az egész országban. Minden városba, faluba beérkezve először is vörös szalagra írt jelmondat fogadott minket az út fölé kifeszítve, legtöbbször idézetek Hotól, vagy figyelmeztetések a különböző győzelmek évfordulóira. Sokszor városokon kívül is, a hegyek közti szerpentinen kanyarogva egyszercsak előkerült egy tábla, rajta egy idézet. Aztán az iskolák, hivatalok homlokzatain szinte mindig volt valamilyen plakát amin a forradalmár integet, gyereket tart a karjában, szónokol, kezet fog, stb... Kicsit olvasva az életéről egyébként nekem is szimpatikus lett az öreg, az a fajta fanatikus aki komolyan gondolta a szabadság és egyenlőség eszméjét. Az általa alapított párt persze sorra elkövette a hasonló rendszerek ismert hibáit, korruptá vált, üldözte az ellenségeink kikiáltott embereket, stb, stb, viszont Ho apó képes volt valahogy kimaradni ebből, legalábbis a köztudatban, és élete végéig megmaradt idealista forradarmárnak. Felismerte a párt hibáit, ellenezte a személyi kultuszt és pl. volt annyira következetes, hogy egy kis hagyományos cölöpházat épittetett magának a nagy hivatalos elnöki palota tövében, ahelyett hogy beköltözött volna az őt megillető rezidenciába.
A szocializmus gazdasági becsődölése ellenére gondolom azért is maradhatott meg pozitív hősként, mert a többszáz éves idegen uralom után az ő vezetésével szabadult fel először Vietnám 1954-ben a Dien Bien Phu-i döntő csatában. Ezért barmilyen folytatása is lett a kommunista-szocialista ideologiájának, mégiscsak ő volt a nemzet felszabadítója. Dien Bien-ben egyébként hasonlóan "vicces" módon számolták el magukat a franciák mint a Maginot-vonalnál, a vietek ahelyet hogy a franciák várakozásának megfelelően kijottek volna a dzsungelből és végre nyílt terepen harcoltak volna, egyszerűen elzárták a völgyben várakozó francák utánpótlását és menekülési útját. Így a gerillák kicsalogatása helyett a franciák saját fogjaikká váltak a bekeritett völgyben, és végül hosszú véres csata során vesztettek. (Szegény vietek nem élvezhették sokáig a szabadságot, mivel 62-ben már ott volt a következő nagyhatalom, az amerikaiak, de ebbe most nem is akarok belemenni, mert ez a vietnámi és amerikai történelem legsötétebb fejezete.) Most amikor Hanoiban voltunk Dien Bien-nek éppen az 55-ik évfordulóját ünnepelték több napon keresztül, és még vége sem volt az ünneplésnek amikor már felrakták a ledes visszaszámlálót, ami 2010.10.10-ig (szintén a Dien Bien-i csata dátuma) számolja vissza a napokat, amikor ugyebár egészen misztikus, bináris évforduló várható.
Magyar szemmel egyébként külön élmény volt vietnámban a szocializmus burkolt vagy nyilt jelképeivel, kellékeive szembesülnünk. Szinte nosztalgikus időutazós hangulatba kerített minket a sok sarló-kalapácsos címer, vörös zászló, Lenin-szobor, a kiürült, semmire nem használt gigantikus szovjet stílusu épuletek amik csak úgy kongtak a kisvárosok közepén, a rengeteg orosz teherautó és dzsip, amiket 10 éves korunkban láttunk utoljára....És hát a legviccesebb, hogy vietnámban a gyerekek még mindig fehér ingben és úttörő nyakkendőben járnak iskolába, de nem csak ünnepnapokon, hanem MINDIG. A kisdobos fokozat azt hiszem naluk kimaradt, mert egyetlen kék nyakkendőt sem láttunk, viszont a pirosat szinte barmilyen korú iskolás gyerek nyakában igen.
Voltak olyan szürreális élményeink, hogy délután 5-6 körül megérkezünk egy kisvárosba, és valószínűleg pont vége van a tanításnak, mert az utcákon csak piros nyakkendős fehér inges gyerekek szaladnak, bicikliznek, motoroznak, felnőttek sehol, és a fellobogózott házak között az egész olyan mintha Zánkára érkeztünk volna 1979 május elsején. A kiürült pártházak, ki tudja mire tervezett óriás szovjet paloták mellett feltűnt még hogy oriási iskolaépítési lázban élnek, ami néha olyan abszurd, hogy van egy kb. 50 lakosú, nádtetjű faházakból álló település aminek a szélén akkora iskola épül mint bármelyik budapesti gimnázium. Vince szerint olyan nagy a népszaporult hogy már előre terveznek, szerintem csak nagyon megragadt bennuk a lenini jelmondat...
A szovjet dizájn szintén vicces eleme volt, hogy szinte az összes vidéki hotelben ahol megszálltunk, a recepció fölött ott voltak a világórák. (Persze soha nem a valódi időt mutatták, hanem azt a pillanatot amikor az óra kilehelte a lelkét). Voltak kedves kis teraszos gyarmati időket idéző hoteleink ahol a család a recepció előtti szőnyegen vacsorázott, de voltak igazi szockó hodályok is, ahol fotcellás ajtó és még lift is volt. Az ár szinte mindig azonos volt, 10-15 dollár között mozgott, teljsen függetlenül a minőségtől, ezért mindig a legjobbat valasztottuk. Volt egy kedves kisváros, Son La, ahol olyan nevű hotelek voltak, mint Trade Union meg People's Commetee Hotel és a recepciósok szigorúan nem engedtek be az étterembe, csak ha szobát bérelünk.
Aztán volt olyan szellemváros is, amibe beérve nem értettük hogy hol vannak az emberek, mikozben mindenhol óriási építkezések, a felvonulási térnél kétszer nagyobb emlékpark, mesterséges tó aminek a partját még kövezik, de közben minden ház és utca tök üres. Aztán kiedrült, hogy van egy "rendes" város is par kilométerre, és az új rész akkor fog benépesülni amikor elterelik a folyót és átköltöztetik az egész várost. (A különböző települések szocialista átnevezése külön izgalmas volt, mert néha egy város régi neve egy másik város új neve lett, ezért nem volt mindig egyértelmű hogy a térkép és az utikönyv melyikre utal, volt is egy fél nap amikor teljesen máshol voltunk mint ahol gondoltuk.)
A folyó elterelése egyébként a legfélelmetesebb es eddigi legnagyobb projektje az országnak. Csak reménykedni lehet hogy nem lesz totális ökokatasztrófa, de az már biztos hogy nem kis beavatkozás zajlik az egész északi rész természetes tájképébe. A projekt lényege, hogy mivel nagyon nagy szükség van elekromosságra, egyre nő a fogyasztás amit ki kell valahogy elégíteni, es az ország egyetlen nagy természetes erőforrása a vízenergia, ezért azt találták ki, hogy északon összeterelik a folyókat és délen megépítik a gigantikus erőművet. Voltak olyan útszakaszaink, ahol konkrétan láttuk az építkezést, a folyómeder szélesítését, az elterelő utak építését, stb., nem volt valami felemelő látvány, és egy időután amikor igazán gyönyörű részekre értünk mindig riadtan nézelődtem hogy van e itt folyó, ami miatt esetleg megjelenhetnek a markológépek.
Visszaterunk eszaki motoros turankrol es most par napot Hanoiban toltunk. Reszletes beszamolot fogtok kapni terkepes utvonalas kiegeszitokkel a kethetes Minszkes turankrol a hegyekben, de most egyelore irok kicsit Hanoirol.
Delkelet-azsia leggyonyorubb fovarosa, es egyben a legorultebb is azok kozul amiket eddig lattunk. A francia gyarmati stius art decoval meghintve, oszlopos teraszok, klasszicista hazfrontok keverednek a kinai motivumokkal es az azsiai eletstilussal.
A belvaros nagyreszt ket-harom emeletes hazakbol all, de szinte senki nem hasznalja a ballusztrados teraszokat, maximum teregetesre. A folyamatosan elhasznalodo hazakat soha nem ujitjak fel, inkabb csak fokozatosan rakodnak rajuk az ujabb es ujabb retegek ezert nagyon izgalmasnak es sokat megeltnek tunik minden utcasarok, minden hirdetesekkel telefestett haz.
Az ittelniek kis palotaikat gyakorlatilag garazskent rendezik be, egesz eletuk a foldszint utcaval egybefolyo teren zajlik, aminek altalaban egyetlen egy nagy ajtaja van az utca fele, ami ejjel nappal tarva nyitva, es gyakran meg a haloszoba is ebben a terben van. A furdoszoba, vece valahol hatul egy sotet sarok, vagy jobb esetben hatul egy belso kis kert is van. Eleinte probaltam megkulonboztetni a boltokat, ettermeket a lakasoktol, de aztan rajottem hogy ez felesleges, a bolt szinte mindig egybefolyik a lakassal, de amugyis mindenki kint van a haza elott. Az utcakat mindenhol elboritja a valamit arulo nepseg, es par meterenkent mindig van egy ket muanyag miniatur szek amin kavezni vagy levesezni lehet. Vietnamban valamiert imadnak apro szekeken ulni, amik meg az o alacsonyabb mereteikhez kepest is gyereknek valok. Vince kifejezetten jol mutat ezeken a butorokon.
Ja es nehogy elfelejtsem a legfontosabbat, a vietnami kavezo es kavekultura minden europai oset felulmulja. Lehet hogy a franciak hoztak be a szokast, nem tudom, de az biztos hogy nemelyik utszeli vietnami kavezoban olyan finom kavekat ittunk a badogszerkentyukbol, mint soha sehol olasz vagy francia kavezokban. Van egy kis lyukacsos tarolo amibe beleszorjak a kavet, atfolyatjak a forro vizet es a lecsopogo suru kave egyenesen a poharba kerul. A vietek altalaban jeget es suritett tejet is hoznak a kavehoz ami akkor jon be igazan amikor a kave erosden alkoholos izu. Amikor eloszor kaptam alkoholos kavet, nem hittem a szamnak, de Vince mondta h o mar volt h be is rugott itteni kavektol, ugy latszik nemelyik szallitmany megerjedhetett porkoles elott. Az erjedt kaveba keverve a jeget meg a suritett tejet fantasztikusan finom baileys-es koktelt tudtunk kesziteni, azota nalam ez lett a kavezok igazi merceje, mennyire erjedt a kave.
Az utcai elet nyuzsgese valamikor este 10 korul alabb hagy, es mindenki elkezd takaritani. Legaalbb egy oran keresztul sopornek, slaggoznak, es az egesznek van egy kozossegi hangulata, amerre csak ellatok mindenhol ugyanez zajlik. A szemet nagy reszet lekotorjak a csatornakba, ami nem megy le azt meg elegetik, lavorokban elmosogatnak, aztan (remelem) masik lavorokban ott az utcan meg is furdenek nemelyek felmeztelenul, farmerben. Ezen eloszor nagyon csodalkuoztunk, de aztan a tengerparton lattuk hogy ott is sokan farmerben furdenek...
Pont mikor megerkeztunk valamilyen unnep lehetett, mert a szokasos 11 koruli utcai elcsendesules utan is jottek mentek a motorosok szines alarcokban, dobosok altak le a sarokra faklyakkal, karnevali hangulat volt, meg szurrealisabban nezett ki az amugy is diszletszeru varos.
Az elso igazan sokkolo elmeny Hanoiban az epiteszet gyonyorusegei utan a kozlekedes. Vincenek volt mar motorja mikor megerkeztem, igy eloszor motoroskent kerultem a forgalomba, ekkor meg nem volt halalfelelmem, de az biztos hogy eleg meglepo volt az egesz. Kozlekedesi lampak csak elvetve vannak, ugyanigy autok is viszonylag kevesen. Ami Hanoi utcait boritja, az egy egybefuggo motoros es biciklis tomeg. Organikusan mozog egyutt ez a massza, mindenkinek kalkulalnia kell az elotte kozlekedokkel, oldalrol jovokkel. Ezt olyannyira komolyan veszik, hogy peldaul a jardarol elindulva egyaltalan nem neznek hatra, annak kell vigyazni aki mogottuk jon. Ez az egesz csak akkor valik rettentoen izgalmassa, amikor tobb kulonbozo iranybol jonnek az ember ele, es tobb belathatatlan palyan mozgo test fizikai parametereit kell gyorsan kikalkulalni. Vince azzal nyugtatott hogy amiota itt van csak egy halalos balesetet latott, es egyebkent tenyleg ugyesen lavirozott. En meg azzal probaltam nyugtatni magam, hogy neztem a gyerekeiket szallito helyieket, akik az elkepzelheto osszes pozban kepesek motorjaikra gyereket szerkeszteni, sokszor tobbet is egyszerre. Volt anyja hasara, hatara kotozott, karjan ulo (mikozben vezet a masik kezevel) anya apa koze szoritott, apa nyakaban ulo, kormany mogott allo, csomagtartora gumizott, stb, stb.
Aztan rajottem meg egy dologra, ha elvezni akarom a hanoi motorozast, mashogy kell tekintenem az egesz forgalomra. Mas varosokban, foleg Budapesten az ember hajlamos ellensegeikent nezni a forgalom tobbi szereplojere, es ezek altalaban ugy is viselkednek. A hanoi-i motoros tomeg rettento felelmetes ha igy nezzuk, ezert inkabb probaltam szugeralni magam, ez az egesz egy nagy motoros felvonulas, mindenki haver, es vigyaz a masikra, es en is tagja vagyok az egesz varoson athompolygo motoros bandanak.
Ez egy kicsit segitett, es mar nem feltem annyira, egeszen addig amig le nem kellett szalni a motorrol, es gyalogosan atmenni nehany keresztezodesen.
Na ez egy olyan technika, ami nem jon osztonosen, kb ahhoz hasonlit mint amikor a snowboardon eloszor probal radolni a lejtore az ember, aztan inkabb seggre ul, mert tul felelmetes az egesz. Hanoi utcain atkelni nem lehet ugy hogy a jarmuveket figyeljuk. A legfontosabb amit meg kell jegyezni, nem a gyalogos ter ki a motorok elol, hanem a motorok kerulik ki a gyalogost. A hotel recepciosa es Vince is elmondta hogy az egyetlen megoldas, hogy az ember ontudatosan elore nez, es lassu egyenletes tempoban setal a tuloldal fele. Igy a motorosok ki tudjak szamitani a gyalagos haladast es ki tudjak kerulni. Semmi futkarozas, semmi hirtelen mozdulat. Az onnallo gondolkodas, kalkulalas, esetleg a motorok eloli felreugralas csak osszezavarja a tobbieket, es eletveszelyes lehet.
Hiaba tudtam az elmeletet, amikor elszor probaltam igy atmenni, megis felreugrottam a neheny meterre felem tarto motorok elol, osztonosen. Vince nagyon ramkiabalt hogy ezt azonnal hagyjam abba, ugyhogy az lett a megoldas, hogy megfogtam a kezet es csukott szemmel setaltam at az elso nehany alkalommal. Aztan jott ugyanez nyitott szemmel, neha oldalra sanditva, aztan kezdtem belejonni, es nehanyszor mar egyedul is at tudtam menni.
Osszegezve a hanoi utcakepet, a gyalogosok olyanok itt, mint amikor az amerikai filmekben bekattan a fohos es belegazol a soksavos autotomegbe oriasi dudalas kozepette. Csak az a kulonbseg hogy itt ez a napi rutin resze, es egeszen faarccal csinalja mindenki.
A legsurubb es legizgalmasabb varosresz a mestersegek, kezmuvesek kerulete, ami hagyomanyosan falakkal es kapukkal volt korbekeritve. A falbol mara nem maradt semmi, es az utcanevekben megorzott hagyomanyos mestersegek neha atvaltoztak ujabbakra, de van olyan utca is ahol 500 eve ugyanaz a papirkeszito uzletag el.
Vannak lazabb negyedek is ahol nem olyan nagy a forgalom, a francia negyed tagas sugarutjain talahatok a gyamatositok itt hagyott emlekei, egy katedralis, operahaz, art deco bankhaz. stb. Es persze rettento jot tesz a zsufolt varosnak a ket harom nagy to amik mellett fel lehet kicsit lelegezni. A levego azert nem olyan rossz mint altalaban azsiaban, Bangkoknal pl biztos h sokkal jobb a helyzet, valoszinuleg mert itt ujabb motorokat hasznalnak es nincsenek tuktukok.
Ma el fogunk latogatni Ho apo utolso lakhelyere, a testet sajnos nem lathatjuk mert eppen balzsam-felujitason van Moszkvaban (allitolag). De nem is baj, az oreg Honak az volt a kivansaga hogy szorjak szet a hamvait, az egesz mauzolemot ellenezte volna ha megerheti.
Tegnap kb. 600 embert letartoztattak a belvárosban kormány ellenes tüntetés miatt. A maláj "demokrácia" egyik törvénye (ISA, Internal Security Act) értelmében tárgyalás nélkül lehet bebörtönözni bizonyos veszélyes személyeket és közvetlenül a belügyminiszter hatásköre a büntetés időtartamát megszabni. Állítólag különösen nagy szeretettel alkalmazza ezt a több mint 50 éve hatalmon lévő kormányzó párt az ellenzéki vezetőkkel szemben. Most egy korábban már bebörtönzött, mindenfélével (pl szodómiával) nyilvánosan megvádolt ellenzéki politikus vezetésével vonultak sok ezren a belvárosba hogy petícót nyújtsanak be a királynak a diktatórikus törvény ellen. A rendőrség keményen oszlatott, könnygázzal, vízágyuval verték szét a békés demonstrációt és kijelentették hogy nem tűrik a politikai izgatást. A kormánypárt a "terrorizmus" veszélyére hivatkozva védi a törvényt, az ellenzék szerint népszavazást kellene tartani róla, kérdés hogy valójában hány maláj szeretne ilyen módon védve lenni.
Lehet hogy mégsem olyan sikeres ez a demokratikus iszlám diktatúra ami abban a szerepben tetszeleg hogy a világon egyedülálló módon megoldotta az etnikai-faji problémákat és toleráns társadalmat hozott létre, rengeteg állami támogatással igyekszik felemelni a szegényebb rétegeket, stb, stb? Lehet hogy a háttérben tényleg sztálinista módszerekkel írtják a politikai ellenfeleket? Egyáltalán írhatok ilyeneket a blogra vagy ezentúl ott fog állni a fekete autó a házunk előtti sarkon?
Hál istennek legalább a tüntetés idejére van alibim, itthon ültünk és a Rolandékat vártuk Baliról. A reptér szerint este hétkor leszállt a gépük, 8-ra kellett volna hozzank érkezniük de 11-kor még mindig nem voltak sehol. Végül éjfél előtt nemsokkal megjöttek és kiderült hogy nem a tüntetés zavart be nekik, hanem az Air Asia menetrend szerinti shuttle busza tévedt el a sötét maláj éjszakában. Állítólag úttalan utakon és fekvőrendőrőkön átgázolva kavargott ismeretlen tájakon, többórás hurkot csinált, sikátorokban forgolódott, és mikor visszatért a kiindulási helyre még az először KL-be jövő utasoknak is derengeni kezdett hogy nem a város van ilyen messze a reptértől. (Egyébként most hogy belegondolok, nem is lenne hülyeség sietős turistáknak azonnali buszos városnézést tartani, reptérről busszal körutazás, majd vissza reptér és mar mehetnek is haza...)
Ezek voltak a tegnapi friss hírek a maláj szupersztrádáról, ha nem téved el a pilóta, pénteken már élőben folytatjuk!
Meglattam ezt a programot a weben hogy "aerosol arabic". Ez akar meg jo is lehet, gondoltam, bar a Brittish Council szervezte, na mindegy, multkor is kihagytunk egy street-art fesztivalt mert egesz nap a hutot vartuk ugyhogy erre most mar elmentem. (A hutovel az volt, hogy az IQ Brothers nevu fuvaros ceg delutan 2 helyett este 9-re hozta, mikozben hatszor felhivtak hogy melyik az indulasi es melyik az erkezesi cim, es allitolag defektet is kaptak... Viszont vegul tenyleg meghoztak, amin kicsit meg is lepodtunk.)
Visszaterve a fujasra, egy modern es teljesen kihalt sporttelep volt a helyszin, aminek kozvetlen szomszedsagban allt a Royal Selangor Golfclub, megadva az alaphangulatot. A totalis csend es ures utak miatt nehez volt idekepzelni a fesztivalt, a taxibol kiszallva azonnal arra gondoltam mekkorat fog rohogni a Vince amikor kiderul hogy valami evekkel ezelotti programot neztem ki magamnak. (Multkor is majdnem felhivtam egy 2004-es aprohirdetest egy forumrol). Az egesz komplexumot korbevette egy fal amin tizmeteres portrek alltak malaj politikusokrol es mindenhol a logo: Rakan Muda (ez valami ifjusagi szervezet lehet), olyan volt a hangulata mint a regi kezzel festett moziplakatoke. Vegre megtalatam oket, de kb az egyetlen latogato voltam, es mintha egy TV studioba csoppentem volna, a muvesz az utolso fujasokat vegezte mikozben minden mozdulatat vette egy-ket kamera, mogotte acsorgott meg nehany fotos es videos. Az egyetlen szorakoztato dolog az volt, hogy a felesege (gondolom) aki vegig ott acsorgott a fal mellett, pont olyan szinekbe volt oltozve mint a fal, es azon gondolkoztam vajon melyik volt elobb a ruha vagy a fujas, es hogy megbeszeltek-e ezt reggel oltozkodes kozben.
Aztan odajott hozzam egy nagyon kedves szervezo, bemutatott egy csapat helyi graffitisnek, akik kicsit tavolabb lobogo malaj zaszlokat festettek egy falra. Az egyikuk elmondta, hogy itt az allamtol kapnak penzt hogy fessek le a falat, ekkor beugrottak a kulso falat diszito portrek, rakerdeztem hogy azokat is ok csinaltak-e. Igen, a kormany juttatasaiert cserebe felfestettuk a miniszterek kepet, mondtak. Ok kertek hogy fessetek roluk portret? Ertetlenkedtem tovabb. "Nem, nem kertek, de mi ugy gondoltuk jar nekik egy kis riszpekt, ha mar ok adjak nekunk a penzt". Es varosi grafitiket nem is csinaltok? (lattunk mar nehany kozepesen izgalmasat a varosban) "De, de, azt is neha, foleg regebben, de az a "negativ" oldal, ez meg a "pozitiv", probalunk pozitivak is lenni. Es tudod milyen draga a festek?" Megrogzott kelet-eurolpaikent rogton tudtam, hogy ez csakis atveres lehet, a kormany megvette kilora a street art-ot, buntetes helyett fizet kicsit a fujkalo gyerekeknek, akik most folyoparti "bombazas" helyett malaj zaszlokat meg minisztereket festenek. Aztan hallva a lelkesedesuket meg tudva hogy tenyleg milyen draga a festek, elszegyeltem magam, lehet hogy ez csak a gonosz magyar logikam? Lehet hogy a kormany itt tenyleg segiteni akar a fiataloknak, hadd szorakozzanak kedvukre azokkal a sprekkel? Megelhetest, talan kesobb majd nyugdijat is biztosit a graffitiseknek?
A kapun kivul taxira (hiaba) varva elbeszelgettem a hasznalt-golflabda arusokkal, egyikuk egy lavorban surolta a labdakat amiket aztan szepen zacskokba kotogettek. Szerzodesuk van a klubbal, ejszaka bemehetnek es osszeszedhetik az elhullott labdakat aztan nappal lesuvickolva ujra eladhatjak itt a fal toveben. Az egyikuk allitolag a bankszektorban dolgozott eddig de mikor kilenc bankot egyesitettek elveszitette az allasat. A labda recycling viszont biztos megelhetes, a golf agazatot nem erinti a valsag es van egy csomo visszajaro ugyfel.
Lattatok biztos hogy voltunk nyaralni, majd meg irok a malaj videkrol meg a szigetrol is, most viszont el kell meselnem valamit a mindennapjainkrol. Sok helyen taxiztam a vilagban, tudom hogy ennek mindenhol megvan a maga kulturaja, Egyiptomban peldaul kissebb kozelharcban a taxis kezebol kellett kirancigalnom a halozsakomat amivel zsarolni probalt, Bangkokban minket is elvitt a tuk-tukos a szovetkereskedohoz, stb, stb. Ez mind semmi nem volt Kl-hez kepest. Soha sehol nem talalkoztam ennyire idegtepo, utasszomorito, erthetetlen es kezelhetetlen tarsasaggal mint a KL-i taxisoforok. Persze mindennek megvan az ara, itt peldaul elkeruljuk a budapesti monszunt, mindig meleg van, finomak az etelek, olcsok a repjegyek. Ertem en hogy nem lehet minden tokeletes, elore szolok viszont azoknak akik esetleg errefele jonnek, taxizas teren a legrosszabbra keszuljetek, a ferihegyi capak baratsagos tokfilkok azokhoz kepest akik KL utjain bolyonganak.
Kicsit visszamegyek az idoben, nehogy azt higgyetek hogy a taxizas valamifele sznoberia nalunk, igenis megprobaltunk tomegkozlekedni, de sajnos mar az elejen elrontottuk. (A bringazas remelem meg sem fordul a fejetekben a Kl-i atlag 8 savos autopalyarengetegben) Szoval, ott kovettuk el az elso de vegzetes hibat, hogy nem valasztottuk ki gondosan a metrovonalat, ami mellett lakast bereltunk. Tudtuk hogy fontos, hogy legyen valamilyen kozlekedes a kozelben, de senki nem figyelmeztetett hogy vannak bizonyos vonalak, amik csak elmeletben leteznek, es ezek mellett nem jo lakni.
Feltunhetett volna de mi nem vettuk eszre, hogy ennek a tarsasagnak mar a neve sem all jol (KTM= kommuter train) mas elegansabb vonalakehoz kepest (LRT=rapid train), igy az elso hetekben ert minket a csalodas, ez a vonal semmiben sem hasonlit a hazak felett halkan suhano monorailhez vagy a vezeto nelkuli LRT-hez.
Nehany utazasi kiserlet utan megneztuk a menetrendet, amibol kiderult hogy ennek a metronak 20 percenkent kene jonnie. Ha ez onmagaban nem eleg, akkor itt a keseru valosag: egyaltalan nem ritka hogy 1-2-3 jarat kimarad, es az ember szo szerint orakat tolt el egy egyebkent 15 perces utazassal. Csucsidoben az is elofordul, hogy varunk felorat, hogy aztan jojjon egy olyan vonat aminet az ajtajaban eltorzult arcok tapadnak az uveghez, es amikor kinyilik senki nem szall se ki, se be. A kedvenc esetem az volt, amikor szinten komolyabb varakozasi ido utan sikerult bepaszirozodni a vonatkonzervbe, viszont a kovetkezo allomasnal engedtunk a kiaramlo tomegnek es ovatlanul kiszaltunk, hogy utana alulmaradjunk mint eletkeptelen peldanyok, es ne jussunk vissza. Tehetetlenul alltunk a peronon, 50 percnyire es egyetlen megallonyira a kiindulastol, ennyit akar le is gyalogolhattunk volna negyedora alatt. Hamar kifejlodott bennunk az idegenkedes es bizalmatlansag e jarat irant, foleg azokon a napokon, amikor idore kellett beerni valahova (meg szerencse hogy gyakorlatilag munkanelkuli vagyok, igy ez atlag havi 4-5 napot jelent csak)
Miutan csalodtunk a metroban, elkezdtunk komolyabban foglalkozni a taxisokkal, akik ugyan semmivel sem megbizhatobbak a KTMnel, viszont legalabb nem tapad egy csomo ember belulrol az ablakukhoz levego utan kapkodva.
Ahhoz hogy osszejojjon egy taxizas KLben, rengeteg dolognak kell egyutt allnia, vannak bizonyos idoszakok es iranyok amikkel egyaltalan nem erdemes probalkozni. Ilyen pl hetkoznap reggel 9-10 korul elindulni a belvaros fele, a taxisok ilyenkor kiulnek kavezni a sarki indiaihoz, es hiaba kered oket, nem hajlandok bemenni a belvarosba mert ott dugo van. Felarat sem kernek, (ami egyebkent este 10 utan mar szokasuk) egyszeruen egy legyintessel elhajtanak, nekik ilyenkor nem eri meg dolgozni. Hallotam egy elmeletet, miszerint allamilag olyan alacsonyra van beallitva a taxioran a percdij a varakozasra, hogy sokkal jobban megerje nekik autopalyan szaguldozni mint dugoban allni. Talan tenyleg ezert alakult ki az a szokasuk, hogy repteri fuvarokra vadasszanak es a belvarosba sieto dolgozo embereket egyszeruen levegonek nezzek, vagy megprobaljak ravenni oket hogy menjenek inkabb a repterre. Nem vicc, volt olyan taxis aki ajanlotta hogy elvisz, csak menjunk mar kicsit messzebb. Mennyivel humanusabbak a pesti taxisok akik beszerelnek valamit a gazpedal meg az ora koze, igy dugoban csak pumpalniuk kell kicsit, es minden ok.
Aztan a kovetkezo tiltott idoszak a taxizasra (es barmilyen egyeb kozlekedesre) a pentek delutan. Ilyenkor, kb. 2 es 7 kozott teljesen behal a varos mert mennek a muszlimok a nagy kozos imara, mindenki otthagy csapot papot es utra kel valamelyik mecset fele. Mostanra mar belenyugodtam hogy ez a helyzet, aki pentek delutanra porgos, maszkalos programot szervez az magara vessen, normalis ember ilyenkor otthon ul vagy a mecsetben imadkozik. Amikor meg csak 2-3 hete voltunk KLben es veletlenul pont penteken akartunk atkoltozni az uj panzionkba, keseruen tapasztaltuk hogy ez tenyleg komoly: nem volt olyan taxi aki atvitt volna minket a varoson ket boronddel. Akiket telefonon hivtunk delutan 2kor azok azt mondtak hogy majd este 7 korul tudnak jonni, akiket pedig az uton allitottunk le, egyszeruen raztak a fejuket. Vegul ott hagytuk a csomagjainkat es atmetroztunk a panzioba, ahol a tulaj megertoen bologatott hogy jaja, pentek delutan van, aztan volt olyan jofej hogy este atfurikazott a csomagokert a sajat kocsijan.
Az idoponton kivul tehat a tavolsagnak is bizonyos vonzo hatarokon belul (illetve kivul) kell lennie ahhoz hogy egy taxis hajlando legyen elvinni, de ez nem egy egzakt ertek, valtozo piaci viszonyok szabalyozzak. Lassan kezd olyan erzesem lenni, hogy a taxisok idegrendszere valami finom hullamhosszon van osszekotve a nagy kozlekedesi matrixal, mint a halrajok vagy a madarak akik mindig tudjak hogyan mozogjanak egyutt, viszont mi szerncsetlen "civilek" sosem tudjuk mire szamithatunk. Amikor az ember megallit egy taxist, az rendszerint elgondolkodik a bemondott uticelon (nyilvan bonyolult matematikai kalkulaciokat vegez a benzinar, forgalom, mas utasok elofordulasi valoszinusege es meg kitudja milyen egyutthatokkal) aztan rosszabb esetben egy fejrazassal tovabb megy. Jobb esetben azert bocsnatot ker mielott elhajtana, kulonosen szerencses esetben pedig egy elnezo bolintassal jelzi, najo, beszalhatsz, te szerencses nyertes. Ilyenkor az ember hitetlenkedve fesohajt, es ugy erzi, az elet egy csodalatos ajandek. Persze ezzel meg nincs vege a meccsnek, hiba lenne tenyleg beszallni, mert konnyen lehet hogy csapda az egesz, es a taxis csak azert bolintott mert feni a fogat a busas dijra, aztan bemondja a normal ar haromszorosat. Mivel feherboru idegenek vagyunk, ajanlatos nehany malaj szocskat csempeszni a mondatunkba, ezzel jelezve hogy csak bizonyos mertekig hagyjuk atverni magunkat. Vannak azert idonkent meglepoen tiszteseges taxisok, akik buszken visszautasitjak az alkudozast, es kozlik hogy csak az ora alapjan hajlandok menni, ezekkel altalaban jol jarunk es normalis arat fizetunk, kiveve azt a nehanyat aki ilyenkor jol megkeruli a varost. Kinos erzes viszont, hogy tobbnyire penzeszsaknak neznek, es malaj nok megveto pillantasai kozott kell targyalnom a taxisokkal, akik inkabb hozzam alnak meg, pedig a helybeliek par meterrel elorebb allva integetnek nekik. (Most mar tudom hogy inkabb joval arrebb kell menni az eselyegyenloseg jegyeben) Ja es persze nem mindegy az auto allapota sem, a feltunoen uj vagy nagymeretu kocsikat nem erdemes megallitani, mert ezeknek sokkal gyorsabban porog az oraja. Van peldaul egy Taksi Eksekutif feliratu tarsasag, oket messzirol kerulni kell, kivehe ha az ember feher bluzt es fekete szoknyat visel vagy olajbiznisze van.
Aztan ha sikerul beulni es megegyezni az arban, akkor ott a kovetkezo problema, ismeri-e annyira a varost a taxis, hogy egybol megtalalja az uticelt, vagy vegtelen keringesbe kezdunk es 1 ora alatt tesszuk meg az 5-10 perces tavot. A pesten szokasos utcanev bemondasa itt nem letezik, errol gyorsan le is szoktunk, itt mar az is sikernek szamit, ha a taxis ismeri a varosreszt, es foleg az oda vezeto utat. Tobb esettanulmany utan megallapitottuk, hogy a fiatal soforoktol menekulni kell, viszont a 70+-os bacsikak tobbnyire profik, es elegansan atvagnak a legdurvabb dzsungelen is. Nemreg egy ilyen oregurral jottunk, aki nemcsak elkepesztoen rovid uton hozott haza, de a vegen Michael Jackson felkialtassal viszonozta elkoszonesunket, bizonyitva hogy nemcsak a taxizas teren van kepben. Volt viszont hogy beultem egy fiatal kinai sofor melle, aki nem csak hogy nem volt hajlando arra menni amerre kertem, de kozben olyan angolt beszelt, amit egy tavoli bolygon fognak majd sok szaz ev mulva, ezert sajnos csak egyetlen szot ertettem a mondataibol, az pedig egy teljesen rossz iranyban levo varosresz neve volt. Felora kerenges utan korulbelul ugyanott voltunk ahol beszaltam, ekkor vilagossa valt, hogy csak magamra szamithatok. Eloszor arra gondoltam, hogy megkerem, csereljunk helyet, de aztan inkabb probaltam megmutatni neki hogy konkretan melyik savot es utat kovesse. Amikor mar azt hittem sinen vagyunk, o valahogy megis tulment a lefordulasi lehetosegen, majd sajnalkozva mondta hogy most mar nem tud arra menni. Ezutan mar csak egy lehetoseg maradt mielott vegkepp elhagynank a varost, es ez pont egy rettento veszelyes csomopont volt a Midwalley Megamall-nal. Ebben a spiralkaros korforgalomban ha rossz savot valaszt, vegtelen, leterok nelkuli palyakra kerulhet az ember. Nagyon izgultam, hogy nehogy rossz fele menjunk, es lathatoan o is, ezert ketszer korbejartuk a megamallt, de vegul sikerult kikeveredni, es innen mar gyerekjatek volt hazajutni. ( Az osszesites 1 ora taxizas lett 20 percnyi seta es 5 percnyi autozas helyett.) Ez egyebkent nem az egyetlen ilyen eset volt, egyszer hajnali 3kor erkeztem a repterre, es mar szinte otthon voltunk a taxival fel4 tajban, amikor a sofor osszezavarodott az autopalyakon, valahol rossz savot valasztott, en meg felajultan csak annyit erzekeltem, hogy o folyamatosan karomkodik, a Vince felorankent hivogat, hogy netan elraboltak-e, es kozben megint a repter fele mutatnak a tablak.
Most egyebkent amikor ezt irom, mar tul vagyok a nehezen, mar nem gyulolom oket amiert nem hajlandok elvinni, nem tervezek merenyleteket ellenuk, nem almodozom arrol hogy ejjel kiszurjam a kerekuket hanem amennyit csak lehet beszelgetek veluk. Vegulis a legjobb modszer az ellenseg alapos kiismerese, raadasul adott a helyzet, ossze vagyunk zarva egy autoba, es sokan elvezik is hogy meselhetnek. Neha viszont ez pont forditva alakul, a taxis kezd el rettento bizalmas kerdeseket feltenni, mint peldaul az az indiai, aki miutan kiszedte belolem hogy nem ferjem van csak "boyfriendem", huncut mosollyal arrol kezdett erdeklodni hogy akkor mi azert egyutt alszunk-e es olyankor mit csinalunk az agyban. Erre en hosszas felvilagositasba kezdtem a valasok szamarol es a hazassag ertelmetlensegerol, remelve hogy nem nez pornosztarnak csak azert mert nem vagyok hazas, es probaltam megertetni vele hogy Europaban masok a szokasok. Aztan amikor azt kerdezte hogy Europa valahol Amerikaban van-e, akkor abbahagytam az antropologiai kiseloadast. Volt meg bangkoki ex-thaibox bajnok, aki a nyaklancomat csokolgatta, bizonyitva hogy o is buddhista es csak onvedelembol szokott embert olni, csalodott kereskedo aki utal taxizni es csak arra gyujt hogy textiluzletet nyisson, total reszeg sofor aki alig birta tartani a savjat, es nem talat ki a repterre mikozben vegig halalfelelemben tartotta a hugomekat, hogy csak nehanyat emlitsek a mindennapos tortenetekbol.
(Bocsanat hogy megint ilyen gigantikus bejegyzest irtam, de ha valaki idaig elolvasta, annak legalabb valoszinuleg megjott a kedve egy kis BKVzashoz.)
A víz: olcsó Ketten-hárman vagyunk a házban általában, az átlag napi 6-8 tusolás, locsolunk a kertben, ha nem esik stb, így fizetünk havonta 300 Ft vízdíjat.
A benzin: olcsó Szeretnék pontos árakat írni, de nem tudok. Mindenesetre Malájzia, mint olajjal bíró ország, olcsón tankol, viszont az autók drágák, főleg az import, helyi autót pedig nem akarsz venni. A helyi márkák Proton és Perodua névre hallgatnak, nyekeregnek, ropognak és a kilincs csak azért nem marad a kezedben, mert már valaki másnak maradt.
A taxi: olcsó Városon belül, értelmes távolságokra (mondjuk talán Nagyvárad tér - Moszkva tér kb.) általában még a középhülye külföldit (értsd: tudja, hogy próbálni kell alkudni, de azért még hátra van néhány műtét, amíg helyinek nézik) is elviszik 10 ringitt körül, ami kb. 600 Ft. Ez éjfél után 900 Ft.
Tuk-tuk és motorostaxi: nincs Ez továbbra sem Thaiföld és amíg ilyen a közlekedés, jobb is. Amíg ott bátran motorra ülsz vagy be egy tuk-tukba, addig itt hetente elröpül egy motoros a járda mellett, ami vagy nagyon rossz közlekedésbiztonsági mutató vagy egy érdekes helyi szokás, amit mi nem értünk, de nem is tetszik. Szóval itt hagyományos taxik vannak, általában helyi gyártásu Proton sedanok, piros-fehérre festve. Van még a kék Taksi Executif, ami a menő hotelek előtt szokott ácsorogni és mindig frissen van mosatva, meg néha még kalapja is van a sofőrnek, de közelebbi élményünk még nem volt vele. Vagyis de, Eszter egyszer ilyenbe ült be véletlenül, 10 helyett 25 ringittet fizetett a végén. A sofőr arra hivatkozott, hogy a kék taxi azért drágább, mert tágasabb - igen, a piros taxi annyira tágas, mint egy Suzuki, a kék meg mint egy Astra. 60 ringittért biztosan lehet egyterűt is szerezni.
A dísznövények: ingyen vannak Lehet, hogy ez máshol is divat, de mi egyelőre itt találkoztunk vele: a különböző bevásárlóközpontokat és egyebeket ellátó növényes cégek fenntartanak egy selejtlerakatot, ahová a túl nagyra nőtt, száraz, beteg vagy egyéb stiklis darabokat lerakják, kaspóstul, akasztóstul és ahonnan viheti mindenki ahova akarja. Egy nagy kertet kell elképzelni, ahol órákig lehet válogatni. Hosszúnadrág és szúnyogriasztó ajánlott, de az amúgy ezresekért mért virágok és cserepeik megérik, nagy részüknek nincs különösebb baja. Ha ez nem tetszik, lehet menni ásni a dzsungelbe, ami egyébként szintén reális opció.
Minden: édes Ami ránézésre sós, az az esetek 80 százalékában itt édes. A sajtos kifli, a fokhagymás kenyér, a pattogatott kukorica, a hot-dog. Sós alternatíva nincs. A helyiek között van, aki emlékszik még, hogy korábban volt a moziban sós kukorica is, de az már elmúlt. Karamellás van, slussz. Persze van rengeteg sós étel, csak annak nem érdemes bedőlni, hogy azt hiszed, tudod mi az, és azt is, milyen az íze, mert nem az lesz, viszont édes...
UPDATE 1: a drágább moziban van sós kukorica, egy harmadakkora fakkban, mint az édes és valószínűleg az édesből sózzák vissza, mert gyakran előbukkan a karamellás mellékíz. Az éjféli előadásra már csak 70% mag és törmelék, amit adnak.
Mindig nézz bele a poharadba, mielőtt iszol Amíg négyévszakos országokban erre csak nyáron figyelsz oda és mire megszokod, vége a bogaras időszaknak, itt egyfolytában tart. A hangyák gyorsak, a repülő rovarok meg bénák, így a második korty már gyanús lehet.
Az egyetlen kabátpozitív hely KL-ben A mozitermek valószínűleg a légkondigyárók bemutatótermei is egyben, máshogy nem tudom magyarázni a 12 fokot. Ha valakinél kabát van, az vagy moziba megy vagy motorozik, de a motoron szigorúan zippzárral hátrafelé viselik. Az autópályák folyamatosan úgy néznek ki, mintha beleszaladt volna egy motorokat szállító kamion az őrültekházába és most azokkal menekülnének a kényszerzubbonyosok.
UPDATE 1: A menőmoziban lehet takarót bérelni, mégis csak egyszerűbb, mint szobahőmérsékletre állítani a légkondit.
A mozi: olcsó Vasárnap este megtekintettük ezt az amerikai tudományos-fantasztikus filmalkotást, egy ilyen multiplexben, fejenként 12 maláj ringittért, ami kb. 720 Ft. Ez olcsóbb, mint Budapesten. És a hírhedt maláj cenzúra nem vágta ki belőle, ahogy Spock csókolózik teleportálás előtt. Sőt, most, hogy mondom, a sarki indiai rotisnál van tévé, a helyi kábelen egyben lement a vágatlan Planet Terror - Deathproof kombó. Puhul a rendszer.
UPDATE 1: Megnéztünk egy másik amerikai tudományos-fantasztikus filmalkotás, ebből egy szoftos vetkőzős jelenet kimaradt. Később verbálisan utaltak rá.
UPDATE 2: Nem minden mozi olcsó. Ahol eddig moziztunk, az - mint kiderült - a middle class plaza (Mid Valley MegaMall). Mellette van a "premium plaza" (The Gardens - rendkívül stílusos...). Itt kettesével vannak a székek vagy inkább fotelok. Hátra lehet őket dönteni, van kis asztalka a kukoricának és nagyobb a vászon. A jegy a duplája. De ez még mind semmi: ezen felül van még egy Gold Class részleg ugyanitt. Ott gondolom triplája a jegyár, de bőrfotel van meg masszőz. Nem, masszőz nincs.
Internet: szakkol Két hónapja ezt írtam: A telefonos ügyintézés hatékonysága hasonló a magyar viszonyokhoz. Most fejeztem be a negyedik beszélgetést a mai napon a maláj matáv különböző ügyfélszolgálataival. Annyit szerettem volna megtudni, hogy a házunkban mennyire lehet széles a szupersztráda. Erre ugyan van egy nagy listájuk a site-on, de az maximum utcányi felbontást ad, de általában csak kerületnyit. Na most a 2 km-es utcánk végében hiába bömböl a 4 Mbit (nyugi, ott sem bömböl...), attól még lehet, hogy náluk a túlvégen már egyáltalán nem. Természetesen minden egyes beszélgetés elején felveszik az adataimat, ami könnyedén eltart 3-4 percig, pedig csak név és telefonszám kell. Biztos vagyok benne, hogy landlord-unk, Harichandran Sukerathavan nevét azonnal megértené, viszont az enyémet még betűnként is nehezen. Általában a Vince-t is többször értetlenül ismételgetik, hiába igyekszem megnyugtatni, hogy sikerült, ez az, nyomjon rá. A központi számról hiába jutottam el az internetes részlegig, az adatfelvétel hosszas beg your pardon, repeat it please, sorry sir, i didn't hear it-jei után a hölgy csak a különböző csomagokról tudott felvilágosítást adni, elküldött egy másik számra, ami korábban sehol sem volt feltüntetve. Újabb mókás pillanatok a betűzgetéssel, ez a hölgy se az, akire gondolok, újabb számot kapok. Ismétlőjel, aztán megint, a végén pedig a megoldás: telefonon nem tudnak felvilágosítást adni, leszek szíves elfáradni a legközelebbi maláj matávpontba. Édes.
Nos, ezek után elmentünk a matávpontba, ahol kiderült, külföldiként 1000 ringitt (60e Ft) kauciót szeretnének a telefonvonal bekötéséért, mi pedig úgy gondoltuk, lófaszt: 3 havi lakbért csengettünk ki előre a házigazdának plusz 1000 ringitt kauciót a számlákra, úgyhogy lesz szíves maláj állampolgárként 75 ringitt kaucióval elintézni a bekötést. Azóta van netünk. Csak úgy csöpög! Az 1 MBites névleges sávszélesség jó, ha 100-150 kBit lefelé, fölfelé 50-80, feltéve, ha jó IP-t kapunk. Ugyanis ez a trükk. Az ISP infrastruktúrája a kezdeteknél szét lett mutyizva, szóval a cső vége se túl gyors, fejleszteni pedig nem akarnak. Azt a csövet még szétosztják, persze nem egyenlően, hanem a javát az üzleti előfizetőknek és egyéb sógoroknak osztott IP-címekre, a maradékot pedig különböző sávszélességű IP-kre dobják az otthoni csomagoknak. Így, ha nagyon lassú otthon, újraindítgatod a routert (nem túl sűrűn, mert ezt is figyelik), addig, amíg nem kapsz egy jobbat. Egy idő után fejből tudod, hogy melyik IP-tartomány jobb, milyen letöltésre. Van, amelyik amerikai szervereket ér el gyorsabban, van amelyik az ázsiaiakat, de az utóbbi időben rotálják is, tehát ami két hónapja jó volt valamire, az már lehet, hogy nem. Torrent felejtős. Mindezért havonta fizetünk 6-7000 Ft-ot. Nagyon szeretném vissza a Vörösmarty utcai 3000 forintos, valóban 1 MBites vonalamat. Kérem.
Azt gondoltuk, húú, Ázsia, majd biztos hasít, ha nem is a japán ultraszélessáv, de azért Kuala Lumpur ránézésre egy gyorsan fejlődő high tech felhőkarcolóhalom, nem lesz baj. Ennek ellenére Thaiföldön is jobb volt a netünk a 600 forintos vendégházban.
Thaifold eszaki reszen, Chiang Mai-ban vagyunk egy panzioban es mivel megkaparintottam a laptopot, megprobalom valahogy osseszedni hogy mi volt mostanaig.
Ott tartottunk hogy lakast kerestunk KLben, es ehelyett talaltunk egy nagy hazat amit egy hat oras IKEA trippel lakhatova tettunk. Szerencsere van egy mosoda a sarkon es az indiaiktol tudunk jeget hozni, kozben pedig vadul keressuk a megfelelo mintaju fuggonyoket...
Ket nappal azutan hogy bekoltoztunk a hazba egy esti seta alatt talaltunk ket kiscicat kirakva egy forgalmas ut mellett, meg a dobozuk is ott volt, es amikor Vince felvette az egyiket es az edesdeden elaludt a kezeben, tudtam hgy nem lesz menekves, ezek velunk kell hogy jojjenek. Napokig azon gondolkoztunk hogy mi tortenhetett a farkukkal, mindenfele kinai bandakat kepzeltem el akik macskafarkakat gyujtenek, de aztan elkezdett noni nekik, meg halottuk hogy vannak ilyen fajtak akiknek csak egy kis pamacsa van, szoval valoszinuleg igy szulettek. Azota egyebkent kaptak egy elemes bebiszittert egy kinai (szinarany) integeto macska kepeben, de most amig utazunk a szomszed neni is besegit az etetes, itatasban.
Marcius vegetol engem elnyelt a munka, de szerencsere jo tapasztalataim lettek az itteni ugyfelekkel: amikor reklamokon dolgoztam az artdirektorok es egyeb reklam ugynokok meglepoen halkszavu, szereny embereknek tuntek. Muszaj irnom kicsit Bernardrol, akivel majdnem ket hetig mindennap eleg intenziven dolgoztunk a filmjen, o egy fiatal meleg rendezo akinek van egy ferje London kozelelben es nagyreszt ott el, de foleg malajziaban dolgozik evi 1-2 filmen. A mostani filmjeben megjelenik minden fontosabb malaj sztar, legalabbis nekem ezt mondtak, es arrol szol hogy ket csaj elmegy egy hajoutra hogy fogjanak maguknak egy gazdag pasit. Eleg idiota komedianak tunik, viszont allitolag malaj kereket kozt kifejezetten batornak szamit. Hihetetlen merteku meg mindig a moralis kontroll, bar elegge kodosnek is tunnek a szempontok, a cenzura nemcsak a meztelenseget kergeti, de barmilyen olyan jelenetet ami sertheti a kozizlest, hitetlenkedve hallgattam hogy miket vagtak ki a filmbol tudvan hogy ugysem fog atmenni. Tobb embert kerdeztunk errol es nagyon kulonbozoek a velemenyek, egy otven koruli reklam ceg tulaj peldaul azt allitotta hogy 10 even keresztul csinalt egy alternativ filmfesztivalt ami minden evben tobb napig a nemzeti galeriaban zajlott es senki nem tudta hogy o egyetlen filmet sem kuldott el a cenzoroknak. Vagyis neki az az elve hogy ha nem vesz tudomast a szogesdrotrol akkor az nincs is. Egy masik velemeny volt Bernard noveree, aki dokumentum filmeket keszitett viszonylag erzekeny politikai temakban, pl a menekult kerdesrol, es azt allitotta hogy folyamatosan kovettek es megfigyeltek, es amikor gyerekei szulettek abbahagyta az egeszet mert tul veszelyesnek tunt.
Szerinte ha valaki malajul ir azt sokkal komolyabban cenzurazzak mint ha angolul, mert azt kevesebben olvassak, erre mondtam hogy azert alapvetoen tobben tudnak angolul a vilagon....de a cenzorokat sokkal jobban erdekli hogy a malaj videk ne legyen felizgatva mit hogy mit gondol valaki errol angliaban...
Az egyik helyi fotomuveszt pedig, aki ironikus fotomontazs tablokat keszit a malaj giccsrol, ugy karolta fel a Petronas Galeria, mint annak idejen a "Magyar nemzeti hip-hop"-ot a Pannon radio. Visszaterve Bernardra, nagyon jo volt vele dolgozni, leginkabb a kolcsonos szimpatia miatt, meg kozben elvezte is hogy megmutathat nekunk dolgokat KLben: volt olyan este hogy a kis bogarhatujaban harom kulonbozo kiallitas megnyitojara furikaztunk.
Ugy tunt hogy meg felig emigranskent is tudja hol mi tortenik a varosban, megmutatta a legoregebb kavezot, a jobb fajta program websitokat, es az erdekesebb kiallito tereket.
Az utolso napokban mar annyira intenziv volt a munka hogy altalaban ejfel utan ertem haza, ugyhogy Vincerol csak annyit tudtam hogy egyre finomabb dolgokat foz a wokban es kuzd a malaj internetszolgaltatokkal. Kozben voltak nalunk par napra Veronikaek is akik egyebkent buvarkodni mentek a tengerpartra, veluk folyamatosan azon vitaztunk hogy a nasi goreng malaj vagy indiai kaja-e.
Kozben volt egy kemeny meccsem Scottal aki ugy gondolta, hogy ketszer annyi munkaert pont ugyanannyit fog nekem fizetni mint amiben eredetileg megallapodtunk. En viszont ugy gondoltam hogy ha tiz munkanapra adott osszegben maradtunk akkor 23 napra valamivel tobbet fogok kapni. Aztan szerencsere kifizette az amugy sem tul magas napidijakat, de ez az egesz egy ujabb hasznos lecke volt a "baratsagos fonok" temakoreben aki masszazs-kuponokat osztogat a napi 12 orat bent ulo munkatarsaknak.
Aztan vegre kesz lett a fenyeles es atrepultunk Bangkokba mert ott van a film labor utomunkaja, Vincenek meg amugy is ki kellett lepnie az orszagbol mert lejart a harom honapos turista vizum ideje.
Bangkokban egy butik hotelbe raktak minket, csak Vince repjegyet kellett megvennunk, igy a teljes nincstelenseg utan par nappal ott talatuk magunkat egy medence partjan rumozgatva. Ket napig voltunk itt, amig a helyi laborban feltoltottek a fenyelt anyagot a gepukre, en lecsekkoltam a projektorukon hogy tenyleg jol nezzen ki, aztan elkezdtek a negativ levilagitast.
Mivel kb egy hetig tart amig kesz lesz az elso print, ugy dontottunk hogy teszunk egy kort eszakon, visszaterunk Bangkokba megnezni a filmet aztan hazavonatozunk egy-ket megallasal. Feltoltottuk a taskankat a hotel tusfurdos, samponos tubusaival, es este 6kor felszalltunk a vonatra hogy elinduljunk egy talalomra kivalasztott varos fele, amirol csak annyit tudtunk hogy utba esik Sukhothai fele es par ora alatt ott leszunk. A vonaton eszembe jutott hogy megnezzem mit ir az utikonyv errol a kisvarosrol ahova eppen tarunk, es amikor vegre megtalaltam az egyetlen bekezdest amit neki szenteltek, az annyi volt hogy ez egy baratsagtalan porfeszek, ami 12 km-re van a vonat allomastol, es meg nappal is nehez bejutni a varosba mert nincs semmilyen hivatalos kozlekedes. Hurra, montam Vincenek, most kezdodik az igazi kaland, ejfelkor megerkezni egy baratsagtalan porfeszektol 12 km-re, de vegul ugy dontottunk kerdezzuk meg a kalauzt hogy vehetunk e jegyet a kovetkezo varosig.
Persze vehettunk, ugyhogy nem tudtuk meg mi vivta ki ennyire az utikonyv ellenszenvet, viszont ejjel 1kor megerkeztunk Phitsanulokba, ami nagyon kedves helynek tunt (es az allomas is a kozpontban volt). Egy ideig bolyongtunk hogy megtalaljuk az utikonyv szerinti legolcsobb hotelt, de mivel csak minden harmadik utcan volt tabla, vegul megkerdeztunk egy motoros rendort. Ketten ultek a motoron, es mikor lattak hogy mit keresunk, az egyik leszalt a masik meg mutatta hogy uljunk fel, majd o elvisz. Viccesen nezhettunk ki az eleve ket szemelyes motoron harman hatizsakokkal, de valahogy sikerult fennmaradni, es hamarosan ott voltunk a bezart hotel elott, ahol hiaba csongettunk senki nem nyitott ajtot. Egy ideig a rendor is probalkozott dorombolessel meg zseblamba villogtatassal, de semmi valasz, ugyhogy ujabb motorozassal elvitt minket az ejjel nappal nyitva tarto hotel-kuplerajba, ahol orara is adnak szobat, de most nagyon orultunk ennek is. Kb 1000 Ft-ert kaptunk egy sarokszobat a legfelso emeleten egy nagy tetoterasz mellett, tiszta agynemuvel, torolkozovel es faltol falig uvegablakokkal ahonnal az egesz varost lattuk. Masnap reggel viszont erosen ereztuk az uveghazhatast es mar reggel 9kor az utcan voltunk narancsle utan kutatva. Ekkor kaptuk meg elso izotonias friss narancslevunket, ami abbol all hogy kifacsarjak a narancsot aztan jol megsozzak. Elsore total ihatatlannak tunt, aztan azota kaptunk konnyebb verziokat es kezdtuk megszokni a sozast. Megneztuk a varoskat ami leginkabb egy folyopartbol es nehany piacbol all, meg van egy vilaghires temploma egy kulonleges buddhaval, utkozben kicsit jatszottunk egy teren ahol mindenfele edzo gepek voltak kirakva, es egy arra jaro ferfinak ez annyira tetszett hogy ram locsolta a poharabol a vizet es ezen nagyokat vigyorgott.
Kivancsiak voltunk a speci buddhara akinek valami van a feje korul, ugyhogy elmentunk a templom parkhoz ahol eleg sok epulet, kolostor, sztupa volt egy rakason. Az egyik templom korul eppen fantasztikus unneples folyt, rezesbandahoz hasonlo 4-5 tagu zenekar vonult a tempom korul viragmintas egyeningben, mogottuk tancolo tomeg, es legalabb haromszor korbejartak a templomot mikozben a napszemuveges enekes folyamatosan nyomta a mikrofonba. A keritesen kivul napernyos tomeg acsorgott, egy biciklis arus majdnem felborult egy arokban, mi meg kokadoztunk a tuzo napon. Aztan megallt a kormenet es a templom elotti lepcso tetejerol egy feher ruhas fiu hattal a tomegnek elkezdett ket kezzel szorni valamit, pont ugy mintha menyasszonyi csokor lenne, a tomeg meg probalta elkapdosni a kis szines izeket. Az okosabbak felforditottak az ernyojuket hogy sokat elkapjanak es aztan abbol osztogattak a tobbieknek. Amennyire lattam szines kis masnik voltak meg cukrok. Aztan ennek is vege volt, kiaramlott az emberek nagy resze, mi meg bemereszkedtunk a templomba. Megkerdeztem egy bacsit hogy maradhatunk e itt vagy ez egy zartkoru szertartas, erre odahivta az angolul tudo lanyt, aki elmondta hogy ez egy szerzetesse avatas, a feher ruhas fiu aki az unokatestve, ma szerzetes lesz, es ez altalaban csaladi esemeny de nyugodtan maradjunk es csinaljunk annyi fotot amennyi csak jolesik.
A benti resz mar nem volt olyan latvanyos mint a kormenet, a templom ket oldalan ucsorgott a csalad es a baratok, elol meg egy podiumon uldogeltek sorban a fiatal szerzetesek, a feher ruhas pedig kozepen terdelt egy oreg szerzetes elott es valamirol beszelgettek. A lany elmondta hogy most egy szoveget tanit neki az oreg aztan megkapja a narancssarga ruhat. Az egesz egyaltalan nem volt unnepelyes a szo merev ertelmeben, mindenki szep ruhaban volt, de a csalad leginkabb egymassal beszelgetett, es varta hogy vegezzen a pap, kozben idonkent vizeket osztogattak, jottek mentek, szoval eleg laza volt a hangulat. Kozben kicsit beszelgettunk a lannyal, kerdeztem peldaul hogy a fiu aki 21 eves, magatol akart e szerzetes lenni vagy ez csaladi hagyomany: kicsit kodos volt a valasz miszerint a fiu eldontheti hogy akar-e beallni a rendbe vagy sem, de mivel a nagymama mar nagyon oreg, jobban teszi ha minel hamarabb beall. Egy ideig meg ucsorogtunk veluk aztan elkoszontunk es tovabballtunk.
A Sukhothai fel tarto buszon eppen csak ket hely maradt amikor felszaltunk, amibol az egyik a leghatso sorban volt ahol egy anyuka ult ket nagyobb lannyal meg egy 6 honapos bebivel. Azzal kezdte hogy megprobalta osszehuzni negyuket a ket ulesre hogy mi mindketten odaulhessunk, de mutattam neki hogy maradjon mert elorebb meg van egy hely a Vincenek. Annyira szepek voltak mind a negyen hogy le akartam fotozni oket, es mikor kerdeztem hogy lehet-e, kedvesen bolintott. Ezutan nem is beszeltunk tobbet, mikor egyszer csak varatlanul megkerdezte hogy Sukhothaiba megyunk-e es van-e ott szallasunk. Mondtam hogy nincs, erre megkerdezte hogy van-e kedvunk az o csaladjanal aludni. Alig akartam elhinni hogy ilyen szerencsenk van, persze, hat hogyne, koszonjuk szepen.
Az anyuka thai viszonylatban nagyon jol beszelt angolul, es hamarosan kiderult hogy angol tanarno egy szomszedos varos iskolajaban. Az is nemsokara tisztazodott hogy a bebi nem a fia hanem az unokaja, a huszeves fiatol szuletett aki azota mar nincs egyutt a gyerek anyjaval, es gondolom lepasszoltak a nagyszuloknek a kicsit. Olyan hihetetlen kedvesseg aradt a nobol, es olyan termeszetesen kezelte a vendegeskedesunket hogy nem tudok meghatodas nelkul gondolni ra. Egyaltalan nem volt tolakodo es nyoma sem volt a kenyszeru mosolygasnak, mikor megerkeztunk egyszeruen mondta hogy csinaljunk amit akarunk, zuhanyozzunk vagy barmi. Amikor meg szerencsetlenul acsorogtam a szobank elott hogy segitsek valamit a takaritasban (mert ok azonnal elkezdtek felmosni meg agyathuzni), egyszer csak atolelt es mondta hgy nyugodjak meg ok megcsinaljak.
Eleg nagy hazuk volt harom szobaval az emeleten ugyhogy siman elfertunk, mar csak azt kellett kitalalni hogyan jutunk be a varosba, mert ok valahol ellegge a szelen laktak egy nagy nadas es lotusszal boritott to mellett. Az ovaros, ahol a romok vannak tovabbi 9-10 km-re van New Sukhothai-tol, ami a piacos valodi varoskozpont. Mikor megjott apuka (aki eleg szotlan es kemeny volt de nagyon sokat ringatta a bebit) mondtak hogy elvisznek minket biciklit berelni es azzal tudunk majd kozlekedni. Nehany utcara volt a bringa kolcsonzo es fodraszat egyben, amirol kiderult hogy Nid (az anya) testverenek csaladjae. Vince meglatta hogy motorok is vannak, ugyhogy a bringa azonnal el volt felejtve, aztan kiderult hogy azok nem berbe adok hanem a csalade, de egyet oda tudnak adni, majd elosztjak a tobbit maguk kozt. Innentol fogva ket napig folyamatosan motoroztunk, be lehetett menni a romok koze is ugyohgy szinte le sem szaltunk rola, es szerencsere Sukhothaiban eppen annyi auto meg motor van hogy nem tunik olyan szornyunek a forgalom mint Klben. Savok ugyan nincsenek felfestve es idonket van hogy valaki szembe jon a forgalommal, de nem olyan veszes az egesz.
Masnap elmentuk a varoson kivulre is egy vizesest megnezni, es vegre lattunk igazi videki falvakat, ahol a kutyak is meg az emberek is kint ucsorognek az aszfalton es szinte mindenki regi colopos fahazban lakik. A vizeseshez vezeto ut egy tonal indult, innen par oras seta utan kis sziklatavakhoz ertunk es volt valami egy meteres zuhatag amihez en mar nem is masztam fel, inkabb furodtem a huvos toban egeszen addig amig a halak el nem kezdtek a labamhoz dorgolozni. Sok allattal egyebkent nem talalkoztunk de egesz uton rengeteg pillango volt, meg egy kis szines kigyo.
Utolso (masodik) estenken Nid-eknel vittunk haza par uveg sort, nagyon orultek es meg is teritettek a bejarati ajto elotti betonon egy nagy gyekennyel es kis asztalkaval, a bebit meg hasonlo kosarral fedtek le a bogarak ellen mint az eteleket az asztalon. Lehetne meg sokat meselni roluk, de valoszinuleg a tenyek ugysem olyan erdekesek mint az a kedvesseg ami beloluk aradt, ahogy vendegul lattak minket, ahogy folyamatosan mindenki foglalkozott az anyatlan kisunokaval, szoval az egesz olyan elmeny volt hogy amikor elkoszontunk toluk, ugy ereztem ujra el kell jonnunk hozzajuk, es hogy az ilyen napokert talaltuk ki az egesz utazast.
A kovetkezo allomasunk Chiang Mai lett, kb ot oranyi buszozasra Shukhothaitol, ez egy vicces varos, kozepen osi falakkal korbevett negyzetes varosmaggal ami valojaban egy hippi rezervatum, ez az elso olyan hely ahol tobb turista jon szembe mint thai, ugy tunik kozkedvelt helye a kalandturas hippitarsadalomnak akik innen mennek trekkingelni, tigrist simogatni, kolostorokat latogatni. Ha az ember tulteszi magat ezen, meg az olyan ettermeken ahol ket kulon etlap van, egy thai meg egy angol kb duplazott arakkal, akkor egeszen kedves hely szep hazakkal, rengeteg templommal es tobb szuper konyv antikvariummal. Lett egy kedvenc ettermunk, ami egyben panzio is egy oskertes tradicionalis fahazas udvarban a folyo partjan, olyan mintha a thai potkulcs lenne atalakitott varrogep asztalokkal. Itt annyi macska lakik, hogy eppen csak nem ok szolgalnak fel, de pl a szamlat egy kismacska fejere rakva hoztak ki aki kozben a talcan ult.
Most itt vagyunk, de hamarosan ujra vonatra szallunk es irany megint Bangkok aztan talan a Malaj videk....
Amint lattatok voltunk Borneon egy kis idore, de lassan egy hete mindketten visszatertunk KL-be es azota dolgozunk. Nem tudunk beszamolni fantasztikusan izgalmas kalandokrol, Borneon peldaul egy turista latvanyossagot sem neztunk meg (na jo, azert legalabb talalkoztunk oriasgyikokkal, Monitor Lizardnak hivjak oket es allitolag nem harapnak hanem a farkukkal ostoroznak), mivel szinte minden nap lakasok utan futkaroztunk. Szerencsere Malajziaban az ingatlanosok nem egy fekete mappat szorongatva varnak a megbeszelt kapualj elott, hanem eljonnek az emberert kocsival, megmutatjak a hazat aztan vissza is visznek oda ahova akarjuk, szoval egy kicsit kellemesebb az egesz. Eleg sok lakast megneztunk Kota Kinabalun, voltak egeszen elkeseredett napjaink amikor csak csotanyos vagy sotet vagy egyszeruen undorito lakasokat mutattak, de aztan felvillanyozott minket egy colopokon allo kaliforniai hangulatu haz ami erintetlenul atveszelt mindent a hatvanas evek ota, meg a legkondik is korabeliek voltak benne. Egyebkent nem azert kezdtunk el hazakat nezegetni mert mindenkepp meg akartuk ugrani ezt az egzisztencialis lepest, hanem mert kiderult hogy a malajok annyira odavannak a "security guard"-os, ujepitesu, uszomedences, "condo"-ktol, hogy ezek sokkal dragabbak mint a regi, hagyomanyos teraszhazak. Maig nem tudom megerteni miert fizetnek az emberek tobbet ezekert a lakasokert, de kiderult hogy a "kaliforniai" teraszhazat, aminek meg egy mango fa is all a kertjeben, olcsobban kapnank meg mint egy eppen csak egyelviselheto 3 szobas condot. Mas tipusu lakas furcsa modon nem is nagyon letezik, ez a ket fo kategoria van: egyreszt a "villa"-nak es "condo"nak nevezett sokemeletes ujepitesu hazak amik olyanok mint egy szalloda es altalaban van valami "jol csengo" fantazianevuk, mint pl "Beverly Hill Condo", masreszt vannak a regebbi epitesu teraszhazak amiket ugy kell elkepzelni mint az angol sorhazak, egybefuggenek, csak a bejaratuk nem magasitott lepcsos hanem foldszinti es van elotte egy nagy terasz (ezeknek egyebkent van 1-2-3 emeletes verzioja is). Ezen kivul a szuper elit kornyekeken vannak a kulonallo hazak, amik nem erintkeznek egymassal, "bungallow"nak hivjak oket es egeszen fantasztikus mereture is nohetnek, mert a kianaiak allitolag szeretnek minel tobben egyutt lakni, es gyakran tobb csalad egyutt epit egy nagy 20-30 szemelyes villat (bocsnat, bungallowt). Kota Kinabalun egy kisebb bungallowban laktunk Vince baratainal, es mar eltelt jo par nap mikor eszrevettuk, hogy ha nem szamitjuk a festes es az ablakracsok valtozo mintait, akkor hajszal pontosan ugyanolyan az utca minden egyes haza, sot meg arra is figyeltek hogy a szemkozti haz alaprajza meg legyen tukrozve, es pontosan szemben legyen mindenki mindenkivel. Tobb teoriam is van ennek a magyarazatara, de megkimellek titeket. A hagyomanyos hazak egyebkent erdekesen tukrozik a tarsadalmi szokasokat, szinte mindegyikben van legalabb 2 de gyakran 3 furdoszoba is ami a mai berlok szemszogebol erthetetlen luxusnak tunik, viszont valojaban tobb generacio normalis egyuttelesere talaltak ki (ami itt meg mindig eleg elterjedt, legalabbis az utikonyv szerint)
A lakaskeresesen kivul azzal toltottuk az idot Borneon hogy meglatogattuk szinte az osszes letezo bart es klubbot, ahol sajnos zenei eletnek a csirajat sem talaltuk. Egyreszt mindenhol ugyanaz a hat evvel ezelotti (mar akkor is fajdalmasan rossz) angol slager szolt ejjel nappal, masreszt a bar tulajdonosokkal beszelve kiderult hogy naluk meg kerdes szintjen sem merul fel hogy egy DJ milyen zenet jatszik, igy is ugy is csak az a lenyeg hogy berugjon a kozonseg. Helyi szokas szerint mindenki uvegevel veszi a whiskit vagy konyakot (mert ugy olcsobb) sot a barok kedvessegbol kulon szefet tartanak fenn ahova berakhatja a vendeg a sajat nevevel felcimkezett megkezdett uveget es legkozelebb folytathatja. Voltunk egy bulin amit abbol az alkalombol tartottak hogy egy helyi gazdag fiu anno veletlenul felgyujtott egy hotelszobat, akkor 10 evre kitiltottak ami most jart le, ugyhogy o azonnal rendezett ugyanott egy bulit ennek oromere. Azt gondoltam hogy mikor maskor legyen fergeteges parti, mint a helyi gyujtogato fenegyerek bulijan, de sajnos semmi, megint csak a szokasos acsorgas, tipego-topogo, kirittyentett arcok, asztalra kicsapott whiskis uvegek, es az est fenypontja a ko-papir-ollo jatek. Voltunk meg egy jachtozason amit Zuchen (a hazigazdank) jo kapcsolatainak koszonhettunk a helyi elittel. A "Club Ed" nevezetu emeletes csonakon mentunk ki egy olyan szigetre ahol nem volt senki, viszont el kezdett esni az eso ugyhogy mi sem maradtunk sokaig, hanem probaltunk volna kihajozni, amikor kiderult hogy nem megy a motor. Orakig szereltek a gephazban, kihuztak minket egy kotellel a bolyaig hogy ne sodorjon vissza a hullamzas, jottek mentek a szerelok, en meg kozben fejeseket ugrottam a hajo orrabol. Az ivoviz elfogyott, csak sor maradt, ugyhogy hazafele menet mar egeszen oldott hangulatban beszelgettem a libanoni aranyifjuval, akinek minden fontosabb varosban volt valamilyen media erdekeltsege es egyre csak sorolta hogy hol milyen bizniszei vannak. Kis stilu kerdesemre hogy hol lakik, nem nagyon tudott valaszolni mert London Singapore es Jakarta kozott neha elugrik Bejrutba is, viszont egyszer csak elkezdte vakargatni a fejet hogy ismer o egy magyar operatort aki sokat dolgozik naluk de nem jut eszebe a neve, erre mondom hogy nem a Garas Dani? De!
Masfel het Borneo utan en visszajottem KL-be egy reklam munka miatt, aztan Vince is nehany nappal kesobb, es megint ott tartottunk hogy nem tudjuk hol fogunk lakni harom nap mulva. A munkaadom tovabbra is nagyon szivelyesen ajanlotta hogy lakjunk naluk amig nem talalunk valamit, de nem akartunk maradni mert annyira azert nem lettek barataink hogy szivesen uljunk a nyakukon belathatatlan ideig. Keresni kezdtem hogy mi az amit ki is tudunk fizetni, es akar hetegig ott tudunk maradni ha muszaj. A luxus hotelszobak szoba sem jottek, a belvarosi hostelek meg olyanok voltak hogy egy ejszakara okek, de reggel az ember menekulne beloluk amint kinyitja a szemet, megneztem egy parat, es pont arra jok hogy ket tengerpart kozott 3 napig ott lakjanak a holland lanyok es mezitlab ucsorogjenek a lepcson. Vegul a neten talaltam nehany "homestay" nevezetu helyet, es ezeken belul is "Alex" hazat, ami olyan mint egy panzio, sajat furdoszobas elviselheto meretu szobak, kozos konyha, es az egesz egy kis haz, szoval nincs tul nagy forgalom. A legjobb benne a fotoalbum amit az indiai hazigazda rakott ki sajat magarol: szinte mindegyiken valamilyen kituntetest vesz at a szultantol, kezet fog valakivel, gratulalnak neki, stb. Fustuveges szemuveget, barkot, fekete smokingot es tobbnyire feher cipot visel, pont ugy nez ki mint aki eleg jol elvolt a hetvenes evekben. Nem tudjuk pontosan mit csinalhatott, de valoszinuleg valamit az epito ipariban. Szinten elonye a panzionak hogy nem a zsivaj kozepen van a belvarosban, hanem felora metrozasra a kozponttol az egyik rozsadombon. Szoval itt vagyunk most, ugy nez ki el is dolt hogy nem Borneo lesz a bazisunk hanem KL, mindeketten arra jutottunk hogy ott sokkal nehezebb lenne megelnunk, semmifele zenei elet nincs ami nyomaszto, es ha sikerulne is elinditania valamit Vincenek, az rettento lassan menne, es annyi tartalekunk egyelore nincs. Dragabb lenne elutazni is barhova, mivel mindig Kl-be kene jonni eloszor, ja es mivel a tomegkozlekedes delutan 5ig mukodig (ugy ahogy) ott meg autot is kene vennunk hogy ne legyunk teljesen kiszolgaltatva a taxis capaknak. Nem volt konnyu dontes, mert egyikunk sem azert jott Malajziaba hogy utana ugy eljen mintha Londonban lenne, ami itt Kuala Lumpurban azert felmerul, es Borneon megis csak kozel van a tenger meg az orias-gyikok, viszont Kota Kinabalu sem az volt amirol almodoztunk. Az egesznek volt nemi rossz ertelemben vett kisvarosi hangulata a beszelgetest totalisan nelkulozo ivaszattal, a "mutasd az autod megmondom ki vagy" hangulattal es a mindenfele epulo vagy mar dongeto shoppingmall-okkal. Szoval a borneoi nyugdijazasunkra meg varni kell egy darabig, bar mindenkeppen vissza fogunk menni hogy lassunk valamit a szebbik reszebol is, fel fogunk maszni a Kinabalu hegyre, dzsungelbe, majomrezervatumba, stb. es akkor majd biztosan sokkal lelkesebben fogunk beszamolni mindenrol.
