"Ho apó" iránti személyi kultusz bamulatosan tartja magát az egész országban. Minden városba, faluba beérkezve először is vörös szalagra írt jelmondat fogadott minket az út fölé kifeszítve, legtöbbször idézetek Hotól, vagy figyelmeztetések a különböző győzelmek évfordulóira. Sokszor városokon kívül is, a hegyek közti szerpentinen kanyarogva egyszercsak előkerült egy tábla, rajta egy idézet. Aztán az iskolák, hivatalok homlokzatain szinte mindig volt valamilyen plakát amin a forradalmár integet, gyereket tart a karjában, szónokol, kezet fog, stb...
Kicsit olvasva az életéről egyébként nekem is szimpatikus lett az öreg, az a fajta fanatikus aki komolyan gondolta a szabadság és egyenlőség eszméjét. Az általa alapított párt persze sorra elkövette a hasonló rendszerek ismert hibáit, korruptá vált, üldözte az ellenségeink kikiáltott embereket, stb, stb, viszont Ho apó képes volt valahogy kimaradni ebből, legalábbis a köztudatban, és élete végéig megmaradt idealista forradarmárnak. Felismerte a párt hibáit, ellenezte a személyi kultuszt és pl. volt annyira következetes, hogy egy kis hagyományos cölöpházat épittetett magának a nagy hivatalos elnöki palota tövében, ahelyett hogy beköltözött volna az őt megillető rezidenciába.
A szocializmus gazdasági becsődölése ellenére gondolom azért is maradhatott meg pozitív hősként, mert a többszáz éves idegen uralom után az ő vezetésével szabadult fel először Vietnám 1954-ben a Dien Bien Phu-i döntő csatában. Ezért barmilyen folytatása is lett a kommunista-szocialista ideologiájának, mégiscsak ő volt a nemzet felszabadítója. Dien Bien-ben egyébként hasonlóan "vicces" módon számolták el magukat a franciák mint a Maginot-vonalnál, a vietek ahelyet hogy a franciák várakozásának megfelelően kijottek volna a dzsungelből és végre nyílt terepen harcoltak volna, egyszerűen elzárták a völgyben várakozó francák utánpótlását és menekülési útját. Így a gerillák kicsalogatása helyett a franciák saját fogjaikká váltak a bekeritett völgyben, és végül hosszú véres csata során vesztettek.
(Szegény vietek nem élvezhették sokáig a szabadságot, mivel 62-ben már ott volt a következő nagyhatalom, az amerikaiak, de ebbe most nem is akarok belemenni, mert ez a vietnámi és amerikai történelem legsötétebb fejezete.) Most amikor Hanoiban voltunk Dien Bien-nek éppen az 55-ik évfordulóját ünnepelték több napon keresztül, és még vége sem volt az ünneplésnek amikor már felrakták a ledes visszaszámlálót, ami 2010.10.10-ig (szintén a Dien Bien-i csata dátuma) számolja vissza a napokat, amikor ugyebár egészen misztikus, bináris évforduló várható.
Magyar szemmel egyébként külön élmény volt vietnámban a szocializmus burkolt vagy nyilt jelképeivel, kellékeive szembesülnünk. Szinte nosztalgikus időutazós hangulatba kerített minket a sok sarló-kalapácsos címer, vörös zászló, Lenin-szobor, a kiürült, semmire nem használt gigantikus szovjet stílusu épuletek amik csak úgy kongtak a kisvárosok közepén, a rengeteg orosz teherautó és dzsip, amiket 10 éves korunkban láttunk utoljára....És hát a legviccesebb, hogy vietnámban a gyerekek még mindig fehér ingben és úttörő nyakkendőben járnak iskolába, de nem csak ünnepnapokon, hanem MINDIG. A kisdobos fokozat azt hiszem naluk kimaradt, mert egyetlen kék nyakkendőt sem láttunk, viszont a pirosat szinte barmilyen korú iskolás gyerek nyakában igen.
Voltak olyan szürreális élményeink, hogy délután 5-6 körül megérkezünk egy kisvárosba, és valószínűleg pont vége van a tanításnak, mert az utcákon csak piros nyakkendős fehér inges gyerekek szaladnak, bicikliznek, motoroznak, felnőttek sehol, és a fellobogózott házak között az egész olyan mintha Zánkára érkeztünk volna 1979 május elsején. A kiürült pártházak, ki tudja mire tervezett óriás szovjet paloták mellett feltűnt még hogy oriási iskolaépítési lázban élnek, ami néha olyan abszurd, hogy van egy kb. 50 lakosú, nádtetjű faházakból álló település aminek a szélén akkora iskola épül mint bármelyik budapesti gimnázium. Vince szerint olyan nagy a népszaporult hogy már előre terveznek, szerintem csak nagyon megragadt bennuk a lenini jelmondat...
A szovjet dizájn szintén vicces eleme volt, hogy szinte az összes vidéki hotelben ahol megszálltunk, a recepció fölött ott voltak a világórák. (Persze soha nem a valódi időt mutatták, hanem azt a pillanatot amikor az óra kilehelte a lelkét). Voltak kedves kis teraszos gyarmati időket idéző hoteleink ahol a család a recepció előtti szőnyegen vacsorázott, de voltak igazi szockó hodályok is, ahol fotcellás ajtó és még lift is volt. Az ár szinte mindig azonos volt, 10-15 dollár között mozgott, teljsen függetlenül a minőségtől, ezért mindig a legjobbat valasztottuk. Volt egy kedves kisváros, Son La, ahol olyan nevű hotelek voltak, mint Trade Union meg People's Commetee Hotel és a recepciósok szigorúan nem engedtek be az étterembe, csak ha szobát bérelünk.
Aztán volt olyan szellemváros is, amibe beérve nem értettük hogy hol vannak az emberek, mikozben mindenhol óriási építkezések, a felvonulási térnél kétszer nagyobb emlékpark, mesterséges tó aminek a partját még kövezik, de közben minden ház és utca tök üres. Aztán kiedrült, hogy van egy "rendes" város is par kilométerre, és az új rész akkor fog benépesülni amikor elterelik a folyót és átköltöztetik az egész várost. (A különböző települések szocialista átnevezése külön izgalmas volt, mert néha egy város régi neve egy másik város új neve lett, ezért nem volt mindig egyértelmű hogy a térkép és az utikönyv melyikre utal, volt is egy fél nap amikor teljesen máshol voltunk mint ahol gondoltuk.)
A folyó elterelése egyébként a legfélelmetesebb es eddigi legnagyobb projektje az országnak. Csak reménykedni lehet hogy nem lesz totális ökokatasztrófa, de az már biztos hogy nem kis beavatkozás zajlik az egész északi rész természetes tájképébe. A projekt lényege, hogy mivel nagyon nagy szükség van elekromosságra, egyre nő a fogyasztás amit ki kell valahogy elégíteni, es az ország egyetlen nagy természetes erőforrása a vízenergia, ezért azt találták ki, hogy északon összeterelik a folyókat és délen megépítik a gigantikus erőművet. Voltak olyan útszakaszaink, ahol konkrétan láttuk az építkezést, a folyómeder szélesítését, az elterelő utak építését, stb., nem volt valami felemelő látvány, és egy időután amikor igazán gyönyörű részekre értünk mindig riadtan nézelődtem hogy van e itt folyó, ami miatt esetleg megjelenhetnek a markológépek.
