Amikor az út elején megérkeztünk Hanoiba, úgy döntöttünk hogy majd a végén nézzük meg alaposabban, és másnap elindultunk északi, hegyvidéki körutunkra a Minszkel. Azt terveztük hogy felmegyünk egészen a kínai határig, aztán lejövünk Hanoitól délre és a tengerpartot érintve visszatérünk.
Hanoit elhagyva egyre erősödött az az érzésem hogy valami teljesen abszurd vidéken járunk. Az történt ugyanis, hogy hiába hagytuk el a várost, az épületek megmaradtak pont ugyanolyan klasszicista, néha art deco stílusúnak is mint Hanoiban, csak éppen itt parasztházak voltak, ökrök, csirkék kaparásztak az oldalukban.
Úgy tűnt, bárki bárhol építkezik, ugyanebben a "gyarmati" stílusban húzza fel a házát. Első napom a motoron folyamatos ámuldozásban telt, hiába változott át a városi környezet mezőgazdasági vidékké, a rizsföldek, erdők között ugyanolyan kétemeletes teraszos, ballusztrádos villák álltak mint Hanoiban, mintha a francia tábornokok itthagyott nyaralói lennének. Ugyanakkor az udvarok tele malacokkal, csirkékkel, ökrökkel, az éppen napon száradó terményekkel.
Nem tudom hogy valami központi rendelet van-e erre, vagy egyszerúen annyira tetszik nekik ez a stílus hogy eszükben sincs változtatni, de bárhol bárki építkezett az ugyanígy nézett ki. Az egy főre jutó ballusztrád biztos hogy a világon itt a legmagasabb. Néhány napig pusztán a házak és a táj szürrealitása annyira lefoglalt, hogy egyfolytában ezeket fotóztam, hihetetlen volt látni hogy a földműves parasztok ilyen villákat építenek maguknak. A másik érthetetlen szokásuk, hogy amikor kész a ház, szépen lefestik a frontját (néha egészen idegtépő szinekre) viszont a két oldal legtobbszor festetlelnül marad. Ettől méginkább díszletszerűvé válik az egész, mintha nem lenne elég hogy egy ökör alszik a villa teraszán és hogy a földműves lányok napernyőkkel, válligérő kesztyűkben és szűk farmerben járnak kapálni.
Ja és a kis palotákra szinte mindig ráírják az építés évszámát, néha a kezdet és a befejezés időpontja, hónapra pontosan látható. Érdekes hogy senkinek nem jutott eszébe a szocialista pártban, hogy kissé abszurd a vörös, csillagos zászló a gyarmati stílusú villaházakon, de a vietnámi észak szinte egyöntetűen így épitkezett az elmúlt évtizedekben.
Talán az is lehet az egesznek az oka, hogy a 30-as évek-től a 70-esig szinte folyamatosan hadban álltak valakivel, így kimaradt néhány korszak....nem tudom.
(Valami hasonló lehet a popzenével is, mert ennyi Moden Talkingot mint itt nem hallottam 9 éves korom óta.)
Azt még tudni kell, hogy az ország lakosságának 70%-a földműves, így egyhónapos túránk felért egy mezőgazdasági ismeretek kurzussal, városi gyerekként rettentően élveztem hogy életemben először látok kethónapos kismalacokat rohangálni, kézzel cséplést, aratást, rizst kalászon, kávét bokron, stb, stb... (a kávét egyébként csak egy idő után ismertünk fel mert kis piros édes bogyók, érthetetlenül nagy maggal a közepükön és egyáltalán nincs kávéízük.)
