hello bello

Imádtam gyerekkoromban azt a szót hogy Saigon, az elképzelhetetlen távol-kelet szinonímája volt és ha akkor valaki ide röppentett volna valószínűleg nem is csalódom. Még mostanra is maradt itt valami ázsia fogyatkozó egzotikumából, bár Hanoi után nem olyan ütős az összkép. Az északi motoros őrülehez képest több az autó, a közlekedési lámpa, kevesebb a pizsamás néni, vállán botot cipelő árust egyet sem láttam, és nem olyan általános a földön ücsörgés sem.

(Ha valakinek van 8-10 éves gyereke az feltétlenül hozza el vietnámba mert 10 év múlva lehet hogy mindent letarol a fejlődés. Legalábbis a két város közötti különbségből ez látszik, a biznisz ami főleg Saigonban pörög már sokat levett a helyi színekből.)

A jólétnek persze vannak jó oldalai is, az utcák tisztábbak, a házak csinosabbak és az enyészet kevésbé borít be mindent, több helyen lehet normális ételeket enni amikben nincs malacfül vagy kutyaszív. Az építészet szerencsére őrzi a múltat, nem burjánzottak el a felhőkarcolók mint KL-ben, a kis sikátorok, teraszok és a 2-3 emeletes francia stílusú házak miatt hangulatos az egesz város. Mar a repülőből is látszik hogy a sok alacsony szines doboz mennyire egységes felülete Saigonnak.

A gazda(g)ság másik velejárója hogy a sok fáradt üzletember, aki egesz héten itt hajszolja magát, pénteken szeretne kikapcsolódni, így komoly iparág épült a szórakoztatásukra. A piroslámpás negyed Amszterdammal vetekszik szervezettségben és "tisztaságban". Az utca amiről csütörtökön még azt hittem hogy sima éttermes, pénteken átváltozott nyüzsgő forgataggá és kiderült hogy az éttermek kisebbségben vannak a "club"-ok, "launge"-ok között, amik addig fel sem tüntek amíg nem voltak tele lányokkal.

A legtöbb klub szépen ki van világítva, dekorálva, tényleg inkább hangulatos bároknak tűnnek a holland szolgáltató helyekhez képest amikben a nők pőrén ki vannak téve az ablakba. A címben szereplő kivételes helyen kívül szinte mindegyik klub neve és kinézete is rettentő diszkrét volt, a lányok selyemruhákban ücsörögtek puffokon, vagy áldogáltak a bejáratok mögött. És ami a legelképesztőbb, hogy minden háznak saját színkódja van. Az adott bárban minden lány azonos színűselyembe van csomagolva, volt csupa piros, csupa zöld, vagy fehér csapat, nem tudom mi a pontos célja ennek, talan a változatosság vagy a márka-tudatosítás...Vagy a japán üzletemberek fejlett vizualitása kivánja meg ezt a rendszert? Az amúgy is fiatal lányok ezekben az egyenruhákban még ártatlanabbnak tűnnek, és inkább szalagavatós csoportoknak nézném őket mint kurváknak. Néha csapatban átvágtak az utcán, volt például hogy 3-4 koreai férfi körül 10-15 fehér egyeruhás lány tipegett egyik klubból a másikba. 

Egy barátságos pincért faggattam kicsit és ő azt állította hogy azert van ilyen sok lány, hogy a férfi tudjon választani, és amelyik lány szerencsés az megtetszik valakinek. Ok, ezt még én is vágom, de hogy lehet hogy közben ott áll a sarkon a rendőr, és semmit nem szól? Hát mert ez csak masszázs meg karaoke, mondta nevetve, a rendőr nem szólhat semmit.  Ő egyébként a szomszéd étterem beterelőembere, és amióta leültem, egyfolytában bámult és kedvesen mosolygott. Kicsit beszélgettem vele a negyedről de aztán a beszélgetés kezdett kinossá válni, mert egyrészt alig tudott angolul, másrészt mindenáron segíteni akart hogy én is szórakozzak. Nem teljesen értettem hogy hogyan képzeli a segítséget és próbáltam megértetni vele hogy nekem ennyi a szórakozás, itt nézelődök. Ez egyébként szinte forradalmi tettnek tűnt, (ebben az utcában valószínúleg én voltam az első nő aki leült egy pohár borral, ráadáasul egyedül) ezt abból gondolom hogy egész sokan bamultak meg értetlenül és az étterem tulaja sem volt túl barátságos. Nem baj, kitartottam egy darabig üres pohárral is. 

Az utcán természetesen csak hímcsapatok bóklásztak, a fehérbőrű szexturistákkal kölcsönösen viszolyogva bámultuk egymást, ők nem értették mit keresek itt, valószínüleg kínosan bezavartam az álomvilág képébe, ahol az alárendelt ázsiai nő minden kívánságukat teljesíti. Volt aki látványosan utálkozva méregetet vagy egyenesen kiröhögött. Mi a fenét akarok itt egyáltalán, menjek vissza az emancipált k europába, gondolták (gondolom). Szerencsére a koreai és a japán  kuncsaftok voltak többségben, ők valahogy természetesebben viselkednek, talán nem érzik kínosan magukat mert régebbiek a hagyományaik ezen a teren.

Az egyik legviccesebb figura, a szomszédos "Japanese Lounge" főcincérje volt, aki egész este fontoskodva sietett fel alá az utcában, rózsaszín ingben, fényes cipőben, kopaszra borotvált fejjel. Kivételesen magas volt vietnami viszonylatban, gyanúsan szívogatta az orrát és mindig volt valami sűrgős dolga. Amikor egy hosszú fekete autóbol kiszállt az öreg japán két-három kisérővel, a rózsaszín inges hátrálva hajbókolt előtte és közben úgy tapsikolt valami láthatatlan személyzetnek mintha a király hoppmestere volna.

A lányok egyébként egész ázsiában itt a leggyönyörűbbek, fantasztikus arcokat látok lépten nyomon és mindenki kecses mint egy virágszál. (De persze bármennyire vidámnak tűntek az éjszaka, nem volt azért olyan kellemes elképzelni milyen a sok kis szépségnek az 50plusszos japán pénzembereket szórakoztatni...)

Holnap még megyek egy kört nappal is a városban, aztán viszlát Budapesten!